Szádóczky Károly atya 50 éve tesz szolgálatot a katolikus egyházban és bejárta az egész országot. Tíz éve került Dunakeszire, és vasárnap itt tarja az aranymiséjét, azt a misét, mikor a papokat fél évszázad szolgálat után felköszöntik. A Jézus Szíve Templom, ahol szolgál, Dunakeszi központjában van, mégis csendes és megnyugtató a környék. Mikor odaérek, az atya éppen imádkozik. Utána kedvesen fogad, a szentélybe tessékel, mondván, hogy ott jó a fény.IMG_9665A római katolikus egyház szokásrendje szerint ezüstmisét 25 évvel, aranymisét 50 évvel, gyémántmisét 60 évvel a pappá szentelés után tartanak. Hogyan zajlik egy ilyen ünnep?

Annyiban más ez a mise, mint a többi, hogy szoktak hívni vendégszónokot. Ezt én most nem tettem, de ilyenkor mindig felköszöntik az embert, illetve pár szóban köszönetet fogok én is mondani, visszaemlékezem majd az elmúlt  hosszú időszakra.

Ön számára mikor vált egyértelművé, hogy a papi pályát válassza?

Vallásilag erős családom volt és gimnáziumba a ferencesekhez jártam, ott már eldöntöttem.

Nagyon sokfelé szolgált az országban. Nem volt ezt nehéz megszokni, hogy folyamatosan új kapcsolatokat kell kialakítani?

Káplánként kezdi az ember az egyházi munkát. Gödöllőn kezdtem, Kistarcsára kerültem, onnan Máriabesenyőre, aztán jött Romhány, Tura, Csongrád, Vásárhely, itt lettem plébános. Cserhátsurányból Vácrátótra és a váci székesegyházba és végül Dunakeszire jöttem. Itt 10 éve szolgálok. Eleinte többfelé teszik az embert, hogy tapasztaljon, mert minden vidék más. Én mindenhol jól éreztem magam, hiszen mindenhol vannak jó emberek. A kapcsolataim persze cserélődtek, de volt, aki kitartott egészen sokáig is, csak hát öregszünk.

A szocializmusban milyen volt egyházi embernek lenni?

Minden korszakban lehet dolgozni. Az iskolába kicsit talán nehezebb volt bejutni, de aki akart, annak volt munkája.

És most, hogy ennyire megnőtt az online kommunikáció szerepe, próbálja ezzel tartani a lépést az egyház?

Igen, teljes mértékben, ráadásul hozzánk nagyon sok fiatal jár, el tudjuk őket érni. Mindig az a legjobb visszajelzés, hogy

több keresztelő van, mint temetés.

Van igénye a fiataloknak, szeretnek közösségekben lenni, egymást támogatni és nálunk a fiatal csoport teljesen öntevékeny, jönnek-mennek, szervezkednek. Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy kevesebben vannak a templomba járók, ez egy népszerű dolog manapság.

Egyházi pályán 75 év a nyugdíjkorhatár. Úgy tervezi, hogy addig itt fog szolgálni?

Ha az ember bírja, akkor a nyugdíjkérelem után is megkérik arra, hogy maradjon. Én is, amíg azt érzem, hogy tudok valamit tenni, addig maradok, mert ez nem olyan, mint a többi szakma, hogy abba lehet hagyni. Kevesen vagyunk, szükség pedig mindig van ránk.

Károly atya ünnepi nagy miséjét június 26-án tartják 9:30-kor Jézus Szíve Templomban. Szeretettel várja a  közösség minden kedves testvérét erre a jeles alkalomra, hogy együtt adhasson hálát plébánosért, aki 10 éve egyházközösséget is vezeti.

 

Előző cikkDózsa György helyett IV. Béla jön Dunakeszin
Következő cikkA 6. hely előrelépés a széchenyiseknek