A Dunán kialakult jégviszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedden délután – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-vel. Szerdán még nagyon hideg lesz, majd jön egy melegfront, hogy a jövő héten ismét kemény legyen a tél.

A jégzajlás miatt a kikötőben veszteglő, a Dunakeszi és Horány között közlekedő komp. MTI Fotó: Mohai Balázs
A jégzajlás miatt a kikötőben veszteglő, a Dunakeszi és Horány között közlekedő komp. MTI Fotó: Mohai Balázs

Kedden 16 órától korlátozást rendeltek el a Duna 1792 és 1433 folyamkilométere között. Ennek nyomán Gönyűtől a déli országhatárig tilos hajózni. A zárlat alól mentesülnek a folyamfelügyeleti és a vízügyi szervek hajói, továbbá a jégtörésben, valamint a segítségnyújtási, mentési munkálatokban résztvevő hajók.

Nem jár a Dunakeszi és Horány között közlekedő komp sem.

A zárlat feloldása a jégviszonyok alakulásától függ – írta a kormányhivatal.

Melegszik, majd ismét fagyni fog

Szerdán, a nap végén nyugaton már kisebb ónos eső is előfordulhat. A gyenge ónos eső veszélye miatt Győr-Moson-Sopron megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint szerdán a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 7 és mínusz 2 fok között várható, az Alföld északi részén ennél kissé melegebb is lehet.

MTI Fotó: Mohai Balázs
MTI Fotó: Mohai Balázs

A meteorológiai szolgálat a honlapján azt írta: szerda este északnyugat felől melegfront érkezik. A hétvégén kezdetben a leghidegebb órákban is fagypont körül alakul a hőmérséklet, de azután ismét mínusz 15 és mínusz 20 fok körüli minimumok várhatók.

 

Előző cikkOrszágos szintre emelte Fári János ügyét a KDNP
Következő cikkMegvan a dunakeszi kóbor kopó gazdája