Dunakeszi város önkormányzata idén is megrendezte a nagysikerű Viadalt, ahol az iskolások hagyományőrző egyesületek tagjainak segítségével maguk is résztvevőivé válhattak az 1848-’49-es magyar szabadságharc  “alagi csatájának”. A műsorban látványos csatajelenetek, néptánc-bemutató, lovas huszárok felvonulása és “ágyútűz” követték egymást.

huszárok

Tuzson Bence országgyűlési képviselő és Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere, nyitotta a meg a Viadalt. Tuzson Bence köszöntötte Dunakeszi lengyel testvérvárosát, Stary Sącz-ot. Kiemelte, a lengyelek már 1848-’49-es szabadságharc idején is fontos szövetségesei voltak a magyaroknak, és ez az együttműködés szerencsés módon érvényes a kortárs európai politika közegében  is.

viadal2

Mielőtt elkezdődött volna az “alagi csata”, a magyar honvédek és a császári csapatok “véres” összecsapása, a képviselő úr és Dióssi Csaba dísszemlét is tartottak. Úgy tűnk, meg vannak elégedve a seregek kiállásával, harci kedvével. Lengyel gyalogos-egyenruhában a budapesti Viszockij Légió csapati vonultak fel, míg a magyar nemzetőrök a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium (VHNB) soraiból kerültek ki, a Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület tagjai az osztrák sorgyalogságot képviselték. Az osztrák vértesek uniformisában a Mogyoródi Sándor-Huszárok jelentek meg, a magyar huszárokat pedig a VHNB lovasai személyesítették meg. A váci Vitéz-Virág és a budapesti Vadrózsák néptánccsoport is szerepet kap a műsorban. Közülük kerültek ki a bajban lévő kis falu, Alag, lakosai.

viadal5

 

viadal4

A seregszemlét követően, az izgatott iskolások hangos biztatása mellett, megkezdődött végre a Viadal.  Az óriási, szabadtéri színpadon a császári csapatok rátaláltak a kicsiny, de békés Alagra. Csak a nemzetőrök és lengyel szövetségeseik közbelépése akadályozta meg, hogy az osztrákok elfoglalják a falut. Ám a császáriak nem elégedtek meg a vereséggel, és csatát kezdeményeztek. A látványos küzdelem során az izgatott gyerekek láthattak lovas csatákat, hallhatták az ágyúk durranását, sőt, a Viadal végén ők maguk is beállhattak vagy a magyar vagy az osztrák seregbe, és és kartonhengerekkel, alufólialabdával felszerelkezve felvették a harcot egymással.

viadal3

viadal6

A  Szent István Általános Iskola ötödikesei is nagyon élvezték a Viadalt, és persze a csetepatét is. “Akit nem szeretek, most végre meg lehet kicsit püfölni” – mondta egy kislány. A gyerekek ezen felül, saját elmondásuk szerint is, sokat megtudtak a márciusi nemzeti ünnepünkről.

viadal3_1

Öt éve egyeztünk meg Dunakeszi város vezetésével arról, hogy a dunakeszi diákokat egy “élő történelemóra” keretei között meg kellene ismertetni az 1848-as honvédek viseletével, hozzáállásával – mondta a  Dunakeszi Postnak Bakó Zsolt, a VHNB elnöke. Akinek a hagyományőrzés a hobbija, az nem wellness szállodákba jár hétvégente, hanem próbál, rendezvényeken jelenik meg, fellép, vagy mesél a rég letűnt világokról. A váci hagyományőrzők nem csupán Magyarország tájait járták be, de voltak már Németországban, Csehországban és Lengyelországban is. A sok gyakorlás rengeteg időt és energiát igényel, cserébe azonban egy igazi közösség része lehet az ember – tette hozzá Bakó Zsolt.

 

viadal7

Előző cikkVIII. Nógrádi Attila Emlékverseny
Következő cikkBababörze májusban Dunakeszin!