Dunakeszi polgármestere és egy civil is szinte egy időben levelet fogalmazott meg a Magyar Posta számára. Tarthatatlan állapotokról beszélnek.

posta
A “kisposta”

Ketten is kiadtak a héten a Magyar Posta Dunakeszin nyújtott szolgáltatásai miatt. Egy zárt Facebook-csoportban tette közzé levelét egy, a városházával kapcsolatban gyakran kritikus hölgy. Most úgy tűnik, hasonlóan látja a helyzetet, mint a polgármester.

Bényei Judit hosszan sorolja a szolgáltatással kapcsolatos kifogásait.

A városháza közelében található, szinte semmire sem alkalmas kis postán lényegében nem lehet ügyet intézni. A bevásárlóközpontban lévő nagy postát csak járművel lehet megközelíteni. Kritikán alulinak látja a csomagok, értesítések kézbesítését is.

Lényegében egy időben és hasonlókat fogalmazott meg Dióssi Csaba polgármester is. Nyílt levelet írt a Magyar Posta vezérigazgatójának. Politikusként valamivel árnyaltabban fogalmaz, de e lényeg ugyanaz. A kézbesítésről ezt írja: “Tisztában vagyunk vele, hogy „ajánlott” jelzés, illetve tértivevény nélkül kézbesítendő küldemények érkezésére nem vállalnak garanciát, ám a problémára feltétlenül megoldást kell találni, hiszen a szolgáltatást igénybe vevők, azaz városunk, országunk lakossága egyértelmű elégedetlenségének ad hangot számos fórumon, köztük a mi önkormányzati felületeinken is”.

Szerinte is nonszensz, hogy a Magyar Posta az Auchanban lévő fiókjára úgy tekint, mintha az a dunakeszieket látná el.

bár az Auchan Bevásárlóközpontban lévő, Nádas utcában nyilvántartott posta Dunakeszi közigazgatási határain belül található, az kívül esik a lakott területeinken, így a postát főleg a Káposztásmegyeren élők használják ügyeik intézésére.

Dióssi Csaba új posta nyitását is sürgeti. Úgy fogalmaz “az új postahivatal mellett égető szükség van a régi posták, különösen az 1. számú hivatal felújítására is. Tekintettel arra, hogy a posta több mint 100 éves épülete egy rendkívül intenzíven fejlődő városrészen található, a postahivatal éles kontrasztban áll a környezetével. Hamarosan elkezdődik a posta közelében lévő vasútállomás felújítása is, melynek épületében okmányiroda, járási hivatal és kormányablak fog helyet kapni. Ennek a beruházásnak köszönhetően, a közelben lévő járásbíróságot is beleszámítva, kialakul Dunakeszi korszerű és modern kormányzati negyede, mely egy újabb terhet fog helyezni az egyébként is lassú és korlátolt ügyintézésre.

Postaügyben úgy tűnik mindenki egyetért. Az elmúlt években a dunkeszeike már többször megkeresték a Magyar Postát a helyzet javítása érdekében. Eddig mindenkit, a jogszabályokra hivatkozva lepattintottak.

Tavaly novemberben például ezt írták a Postnak:

A Magyar Postának – mint felelős nemzeti vállalatnak – kiemelt figyelmet szükséges szentelnie a hatékonyság növelésére, a források átgondolt és racionális felhasználására. Dunakeszin új posta létesítése jelenleg nem tervezett,

a hatályos jogszabályi kötelezettség szerint a Magyar Postának a településen két postát szükséges üzemeltetnie, így a vállalat túlteljesíti az elvárást a jelenleg üzemelő 4 postával.

A hatályos jogszabály szerint a Magyar Posta mint egyetemes postai szolgáltató a postai szolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges hálózatát köteles úgy szervezni, hogy a felvételi pontok – bele nem értve a levélgyűjtő szekrényeket – ne legyenek légvonalban 5 km-nél távolabb a lakosság 95%-ától és légvonalban 10 km-nél távolabb a lakosság 99,5%-tól. A postahálózatra vonatkozó jogszabályi előírásokat a vállalat Dunakeszi Auchan posta figyelembe vétele nélkül is teljesíti.

Az emberek tapasztalata alapján a helyzet azonban tovább romlott. A kérdés már csak az, hogy mikor látja ezt be a Magyar Posta.

Előző cikkAz idei önkormányzati nyári tábor fontosabb tudnivalói
Következő cikkNézze meg, ahogy a dunakesziek megkóstolják a Város Tortáját!