A Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói csatlakoztak az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által meghirdetett „Életjelek” elnevezésű környezetvédelmi programhoz. 

DSCN0005

A program célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a környéken elhelyezkedő, Natura 2000-es védettség alatt álló, európai jelentőségű természeti területek fontosságára, ezek megőrzésére. Mivel Dunakeszi teljes dunai partszakasza Natura 2000 védelem alatt áll, adta magát a lehetőség, hogy a Fazekas Iskola 8.b osztálya ezt a területet látogassa meg.

DSCN0010

A felhívás szerint olyan életjeleket kellett keresni a területen, melyek Natura 2000 jelölő fajokra utalnak. A Duna és ártere esetében ilyenek többek között a vénic-szil, magas kőris, magyar kőris keményfás szárú növények, illetve a tompa folyamikagyló, melyet a folyók szennyezése miatt Közép-Európában a kipusztulás fenyeget.

Az „Életjelek” programban részt vevő iskolások a helyszínen saját tevékenységükről és a Natura 2000 jelölő fajokról készített fotóikat feltöltötték az OFI online adatbázisába. A beérkezett képek közül sorsolással választják ki megyénként azt az egyet, amelynek készítői egy természetvédelmi tanulási csomagot kapnak és lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a Zöld Óvoda és Ökoiskola programok kiszélesítése című rendezvényen. Az alábbi oldalon megtekinthetik a dunakeszi iskolások és a versenytársak felvételeit is.

1
tompa folyamikagyló

A jelölő fajok közül választásuk a tompa folyamkagylóra esett, mint a dunai élőhelyek jellegzetes lakójára, abból a célból, hogy a közfigyelmet ráirányítsák a védett állatok és növények környezetének megóvására.

A diákok a Duna-parton számos helyen ráleltek a hétvégi bulik, piknikek nyomaira, ezért – a meghirdetett program kereteit túllépve – zsákokba gyűjtötték a szemetet, nyolc sittes zsákot megtöltve a szétdobált szeméttel. Az egykori strandtól az első kifolyóig tisztították meg a partszakaszt az iskolások.

DSCN0010

Az „Életjelek” programban részt vevő iskolások a helyszínen saját tevékenységükről és a Natura 2000 jelölő fajokról készített fotóikat feltöltötték az OFI online adatbázisába. A beérkezett képek közül sorsolással választják ki megyénként azt az egyet, amelynek készítői egy természetvédelmi tanulási csomagot kapnak és lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a Zöld Óvoda és Ökoiskola programok kiszélesítése című rendezvényen. Az alábbi oldalon megtekinthetik a dunakeszi iskolások és a versenytársak felvételeit is.

Előző cikkJúlius 4-től változik a buszmenetrend
Következő cikkGera bírja majd, Szalai kezdeni fog Izland ellen