Mintegy kétmillió eurós beruházással kutató-fejlesztő üzemmel bővíti dunakeszi központját a LED lámpatesteket gyártó INESA Europa Kft. – közölte a vállalat. 

Inesa

A cég tájékoztatása szerint a tervek elfogadása után az üzemterület bővítése, és mérési eszközökkel való ellátása következik, az üzemet az év végére tervezik átadni. Az 51 alkalmazottat foglalkoztató cég ehhez kapcsolódóan új munkavállalókat is folyamatosan felvesz.

Tóth Balázs, az INESA Europa regionális értékesítési igazgatója a közleményben elmondta: Európában, így Magyarországon is 2020-tól a szabályváltozásoknak köszönhetően a cserepiacokon eltűnnek a hagyományos fényforrások, így ekkortól várhatóan 100 százalékban a LED lesz a megoldás a világításra. Tóth Balázs beszámolt arról is, hogy a cég számos közvilágítás fejlesztési projektben vesz részt a régióban, amelyek megvalósulása 2018 és 2020 között várható.

A LED-es világítástechnikai megoldások elterjedése az új, lakossági beruházásokban több mint 50 százalékos, az új, közületi beruházásokban pedig 60 százalék feletti a LED felhasználás – írták. A cég tájékoztatása szerint tavalyi árbevétele 3,4 milliárd forintot tett ki, nyereségadatot nem közöltek. Az INESA Europa Kft. részesedése a Kelet-európai piacon 5 százalékos, Magyarországon 10 százalék körüli.

Az INESA Europa Kft. tavaly Dunakeszin adta át európai viszonylatban is jelentős, 16 ezer négyzetméteres kereskedelmi és logisztikai központját, hatmillió eurós beruházással. Az INESA Europa Kft., mint a Shanghai Feilo Group nemzetközi részvénytársaság leányvállalata, Inesa és Sylvania márkanév alatt több mint húsz európai országot szolgál ki LED eszközökkel.

Az MTI korábbi beszámolója szerint az INESA Kft. kínai-magyar vegyes vállalat, egyben a távol-keleti cég európai kereskedelmi központjaként is működik a jövőben. A kínai INESA a világ egyik legnagyobb LED lámpatesteket gyártó vállalkozása, világszerte 7 ezer embert foglalkoztat.

 

Előző cikkTömeg a Katonadombon, Kelly megmozgatta a dunakeszieket
Következő cikkÍgy látták a katonadombi sportbarátok az első napot