Fenyőfa körképünk után itt a halászlékeresés
Az ünnepek közeledtével egyre nehezebb halászlevet rendelni Dunakeszin. Sokat kellett talpalnunk, míg találtunk ilyen helyet és ott is sietnie kell. Van viszont egy különleges...
Rendőr helyett lakótársi felelősség – interjú Dunakeszi környezetvédelméről
Társadalmi alpolgármestere van a környezetvédelemnek Dunakeszin. Ez csak kicsit tűnhet túlzásnak, hiszen Nyíri Márton közéleti tevékenységében szinte minden a város szépítéséről szól. A civilben...
Jól halad a dunakeszi dupla gimnázium előkészítése
A Klapka utca közelébe tervezett dupla gimnázium tervezőivel tárgyalt ma Dióssi Csaba. A polgármester szerint jól állnak, és reményei szerint, 2023 őszétől már tanítani...
Senki nem marad karácsonyi csomag nélkül, de idén muszáj jelentkezni érte
Eddig 2800-an jelentkeztek a nyugdíjasok közül a megszokott önkormányzati karácsonyi csomagra. Elkezdték ezek kézbesítését, de azt kérik, hogy aki tud, az vegye át a...
Megnéztük a dunakeszi karácsonyfaárakat
Kevesebb, mint 2 hét van karácsonyig, ezért érdemes már beszerezni a karácsonyfát. Persze vannak, akik az utolsó pillanatig kivárnak, akkor talán olcsóbban jutnak a...
Megjöttek a fák, amelyeket a dunakesziek háza elé ültetnek
290 földlabdás fa érkezett Dunakeszire. Péntektől elkezdik kiültetni őket. Ne lepődjön meg, ha felhívják az egyeztetésre!
Péntektől kezdik kiültetni azokat a fákat, amelyeket az emberek...
Idén szilveszterkor nem lesz tűzijátékozás
Az biztos, hogy szilveszterkor nem lesz változtatás, marad a kijárási tilalom, illetve a maximum 10 fős összejöveteleket lehet majd tartani – jelentette be Gulyás...
Hozzájutottunk a dunakeszi tanárok tesztelésének adataihoz
Az elmúlt héten 8 pedagógusnak lett pozitív az eredménye a dunakeszi iskolai tesztelés során. 428 dolgozót ellenőriztek. Dunakeszin jelenleg három iskolában van digitális oktatás....
A dunakeszi főkertész a valódi karácsonyfát ajánlja
Műkarácsonyfa vagy valódi? Ádáz vita zajlik ebben a kérdésben. Tóth Eszter főkertész inkább a természeteset ajánlja.
2010-ben készült egy tanulmány, amely több szempontból körbejárja ezt...
Maradnak a szigorú járványintézkedések, a karácsonyról később döntenek
További egy hónapig, vagyis január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a szigorú intézkedések - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs...

























