1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban – a kézirat tanúsága szerint – e napon fejezte be a Hymnus megírását – írják a dunakanyarregio.hu oldalán.

himnusz-kezirat-kolcsey-1823

A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Az 1815-től a Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta meg hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust. A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő “a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül. 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.

Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével.

Az 1840-es évek végén ünnepi alkalmakkor még felváltva, vagy együtt énekelték a Hymnust és a Szózatot, a későbbiekben pedig a Hymnus lett a nemzeti érzelmeket jobban kifejező népének.

A Himnuszt hivatalosan csak az 1949-es alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény 36. paragrafusa iktatta nemzeti jelképeink sorába, s a XIV. fejezet, 75. paragrafusaként emelte be az alkotmányba. A 2012. január 1-jén hatályba lépett alaptörvény alapvetésének I. cikke kimondja: “Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.” A nap megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást, s 1989 januárjában a HNF szervezte meg először az évfordulós rendezvényeket.

Az ünnep alkalmából azóta a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket rendeznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak – olvasható a hirado.hu-n. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is. Többek között ekkor adják át a Márai Sándor-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat és a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, valamint a közművelődés minőségfejlesztéséért járó Minősített Közművelődési Intézmény Címet és a Közművelődési Minőség Díjat, a legjobb szolgáltatást nyújtó könyvtáraknak a Minősített Könyvtár Címet, Kolozsvárott pedig az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat.

Szatmárcsekén megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc sírját és átadják a Kölcsey Ferenc-emlékplakettet. A Kölcsey Társaság által 1995-ben alapított elismeréssel azokat a művészeket jutalmazzák, akik életművükkel és tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához.

 

Forrás: dunakanyarregio.hu

Előző cikkVáltozik a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyfélfogadásának rendje
Következő cikkMit vár 2016-tól Növényi Norbert?