“Mit vár Ön 2016-tól – szakmailag és magánemberként?” Erről kérdezte a Dunakeszi Polgár a Dunakeszin élő olimpikont, színművészt, és közéleti személyiséget, aki fontos szerepet tölt be a város életében, és munkája nagyban hozzájárul a dunakeszi polgárok életéhez, közérzetéhez.

novenyi1
Fotó: konyvterjeszto.hu

 

– A Sors útjai kifürkészhetetlenek, de jelen pillanatban úgy látom, hogy az idén a sport fogja a főszerepet játszani az életemben, és ezért csak kisebb, azaz hosszabb felkészülést nem igénylő filmszerepeket és színházi fellépéseket tervezek. Mióta a versenysporttól visszavonultam, nagyon fontossá vált számomra az utánpótlás nevelés, az, hogy minél több gyereknek adhassam tovább a saját tapasztalataimat és a megszerzett tudást.

Az országban jelenleg három Növényi Sportakadémia működik: Dunakeszin, Budapesten és Sopronban. A célunk az, hogy minél több gyereket bevonjunk. Nyilván nem lesz mindegyikükből Európa Bajnok, de nem is ez a fő szempont, hiszen a sport mindenképp hozzájárul a gyerekek egészséges (személyiség) fejlődéséhez, kitartásra neveli őket. Dunakeszin 2009-ben alakult meg az akadémia, azóta a nálunk sportoló gyerekek/fiatalok rengeteg nagy eredményt értek el. Jelenleg öt sportágat oktatunk: birkózást, cselgáncsot/judot, grapplinget, MMA-t (kevert harcművészet) és ökölvívást. Én is tartok edzéseket, de sikerült remek és elkötelezett edzőtársakat gyűjtenem magam mellé, mind a dunakeszi, mind a másik két csapatban; az ő munkájuk természetesen sokban hozzájárult az eddigi sikereinkhez.

A technikai feltételeket illetően, kicsit rosszabbul állunk, ugyanis a megalakulás óta jelenleg a harmadik helyen vagyunk. Az ideális edzőterem megtalálását a sportágaink nagy helyigénye is nehezíti, de remélem, hogy az idén rátalálunk a végleges helyszínre. Pillanatnyilag saját erőből működik az egyesületünk, de szeretnék bevonni támogatókat, akik segítségével a gyerekek több versenyre juthatnának el, ill. bevonhatnánk nehezebb körülmények között élő gyerekeket is.

– Végezetül egy más jellegű tevékenységről. Negyedik éve látom el a Dél-Békés Mentőcsoport szóvivői feladatait, ez nagyon fontos, karitatív tevékenység számomra, hiszen az önkéntes csapat, fennállása óta számtalan emberélet megmentéséhez járul hozzá. Ezt a tevékenységet az idén is “teljes erőbedobással” kívánom folytatni.

 

Forrás: dunakanyarregio.hu

Előző cikkMa van a magyar kultúra napja
Következő cikkDunakeszi Teátrum – Interjú Csoma Attilával