Eddig sikeres a szezonja Lucz Dórának. Az Európa-bajnokságon két aranyérmet is szerzett, a júliusi U23-as világbajnokságon egy ezüstöt gyűjtött be a dunakeszi lány. Most az augusztus 24-én kezdődő csehországi felnőtt világbajnokságra készül, ahol a 200 méteres kajak sprinttávon indul.

Fotó: MKKSZ

Hogy értékeled az U23-as világbajnokságot, egy ezüstérem és egy ötödik hely?

Kihajtottam magam 500-on is, de ott csak az 5. hely jött össze. A 200-on pedig az új-zélandi  Aimee Fisher nagyon gyors volt, így lettem ott második.

Pedig őt 200 méteren már verted meg az idén, miben lett ő jobb?

Csak azt láttam, hogy iszonyatosan ment. Még nem tudni, hogy az új-zélandiak közül ki indul vb-n, mert az olimpiai bajnok Carrington is versenyben lehet náluk.

A vb-re jobb leszel?

Kemény 2-3 hét vár még ránk, az edzők dolga formába hozni minket. Azt ígérhetem, hogy a versenyen a belem kihajtom majd, remélem ez sokra lesz elég augusztus végén.

Milyen volt egy olyan dunakeszi lány ellen versenyezni Romániában, aki angol színekben indult 500-on? Simon Rebekáról van szó, ő lett ebben a versenyszámban a harmadik.

Annyit tudni érdemes, hogy kiskorunkban együtt edzettünk itt Dunakeszin. Persze Rebi már 10 éve Angliában sportol. Amikor kimentünk a pályára nem gondoltam külön rá, de utána megbeszéltük, hogy a dunakeszi lányok egy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot is nyertek Pitestiben. A húgom négyesben nyert aranyára nagyon büszke a családunk.

De ilyenkor ti beszéltek egymással vagy a riválissal azért már nem fecsegünk a verseny előtt?

Dehogy, jóban vagyok vele, sőt a húgom barátnőjének is mondja őt.

Ha már említed a húgodat, milyen eredménynek számít számára a junior vb-cím?

Ennél az ő korosztályában nincs nagyobb eredmény. Okosan versenyeztek a négyesben, pont a végén voltak elől, amikor kellett. Ő a vezérevezős, tehát erre külön büszke vagyok.

Elöl Lucz Anna

Akkor még fejlődésben van?

5 évvel fiatalabb nálam, 18 éves, még előtte van a versenyzői pályafutása. Nagyon jó adottságai vannak.

Jobbak mint a tied?

Mondjuk úgy hogy neki is vannak erősségei.

Apropó, lehet, hogy egyszer összeül a három Lucz-lány (Dóra, Anna, Noémi) egy versenyre?

Mindhárman UTE-sek vagyunk, tehát nem zárom ki, bár mindannyian sztrókolunk, azaz vezérevezősök vagyunk. Szeptemberben lesz az országos magyar bajnokság. Ott jó móka volna kipróbálni, remélem belemennek ebbe az edzők. Elvileg megcsinálható.

Még egy kérdést, mi lesz a vb-n?

Edzünk, edzünk és edzünk, aztán remélem ez jó eredményhez segít a világbajnokságon. Már a döntőbe kerülés is nagyon kemény lesz, ha pedig ott vagyok, akkor majd meglátjuk. A fő hogy jó pályát menjek.

 

 

 

Előző cikkKötelező tantárgyból lett Európa-bajnok a dunakeszi küzdősportos
Következő cikkA hőség után jöhet a pusztító vihar