2017. július 21-23-án rendezték meg Londonban a WEKAF Eskrima Bajnokságot, ahol a saját kategóriájának győztese lett a Dunakeszin élő sportoló, Nagy Tamás.

Hallottak már az Eskrimáról? Ez egy Fülöp-szigetekről származó fegyveres és pusztakezes önvédelmi harcművészeti rendszer. Annak idején önvédelmi célzattal jött létre ez a mozgásforma, ám versenysportként mind elismertebbé válik világszerte. Most elsősorban Délkelet-Ázsiában, és az Egyesült Államokban éli fénykorát, ám a fejlődés megállíthatatlan, mind népszerűbb lesz világszerte, és az őshazájában, a Fülöp-szigeteken immár kötelező tantárgy az iskolákban.

Ebben a sportágban pedig a dunakeszi élő Nagy Tamás immár sikert sikerre halmoz. Hat világbajnoki címe, és az ideivel immár háromszoros aranyérmes Európa-bajnoki cím. Mint mondja, büszke erre, ám hozzátette, más szempontból is rendhagyó volt ez az idei verseny.

„Idén először voltam úgy versenyen, hogy nem csupán sportolókén vettem részt azon, hanem bíróként is. Nagyon felemelő volt a fogadtatása. Nem csupán az, hogy gratuláltak ahhoz, menyire igazságos, korrekt vagyok, hanem amiatt is, hogy menet közben kiemeltek, és felkértek, legyek én a vezető bírója annak a versenyszámnak, ahol nem személyek, hanem csapatok küzdenek egymással. Ott is akadt vitás helyzet, ám mindenki elfogadta a döntésemet” – mondta a Dunakeszi Postnak.

„Mindemellett pedig még egy csodálatos élményben volt részem. Az egyik tanítványom, Lévai Orsolya három aranyat is nyert.” Merthogy Nagy Tamás nem csak versenyszerűen űzi ezt a sportot, hanem tanít is az Eskrima Akadémián.

És hogy mik a további célkitűzések és kihívások? Tamás lapunknak elmondta, ő a főszervezője egy különleges Eskrima versenynek, az Andretti Botharc Kupának, melynek egy étterem ad otthont Újpesten. A vendégek ugyanúgy beülnek, ám miközben étkeznek, körülöttük zajlik a verseny.

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=h46Pacly_EY[/youtube]

 

Ezen túlmenően pedig szeretne kimenni tanulni ismét a Fülöp-szigetekre, és megszerezni a harmadik dant.

Előző cikkMég szabadon használható az új parkoló
Következő cikkLátta már a Lucz-lányokat egy hajóban?