Tavaszköszöntő programok a Késő-római Kikötőerődben
"A művészet pedig nem egyéb, mint önmagunk keresése, amit megfelelőbben úgy is lehet mondani, hogy Ember keresése az Emberben.”
Szeretettel várnak mindenkit a a Késő-római...
Csak semmi pánik – Közeleg a Dunakeszi premier
Ahogy már korábban írtuk, a Dunakeszi Teátrumban a színházi előadások széles skálája jelenik meg a jövőben. Már csak pár nap és itt a Csak...
Átadtuk a Vokéban a legjobb fotókért járó díjakat
A Dunakeszi József Attila Művelődési Központban adtuk át a legjobb fotókért járó díjakat. A fotópályázatra csaknem 200 kép érkezett, melyek közül szakmai zsűri választotta...
Két rangos európai teniszversenyt is rendeznek Dunakeszin
Áprilisban két egymást követő nemzetközi versenyre is sor kerül Dunakeszin, amelyen 15 ország, köztük Magyarország fiatal versenyzői fogják összemérni tudásukat.
„Nagyon örülünk neki, hogy megkaptuk...
Dunakeszi Tavaszi Fesztivál záró koncert
A Dunakeszi Tavaszi Fesztivál záró koncertjét a virágvasárnap jegyében március 20-án a Szent Mihály templomban rendezték meg.
A közönséget Kozsuch Zsolt atya köszöntötte, majd Somogyi...
Minden asztal elkelt a Bababörzén!
Anyukák, apukák, nagymamák jelentkezését várták az április 9-i Bababörze szervezői, hogy még jó állapotban lévő babaholmikat áruljanak a VOKE József Attila Művelődési Központban. Azonban...
Koncert a Szent Mihály templomban
2016. március 20-án, azaz vasárnap 17 órától sor kerül a Dunakeszi Tavaszi Fesztivál zárókoncertjére a Szent Mihály templomban.
A. Vivaldi G-dúr és e-moll concertoját, valamint...
Tisztítsuk meg Dunakeszit – V. Köztisztasági Nap
Az elmúlt években az Önkéntes Köztisztasági Napnak köszönhetően Dunakeszin 47 illegális hulladéklerakást sikerült megszüntetni, ezzel több száz tonna hulladéktól szabadítva meg a zöldterületeket- írja...
Fusson egy jót a Fut a Keszin!
Az elmúlt évi sikerek alapján, Dunakeszi Város Sportigazgatósága idén április 10-én vasárnap is megrendezi a reptéren a Fut a Keszit, a város tömegsport futóversenyét.
A...
Bababörze májusban Dunakeszin!
Május 21-én Bababörzét tartanak Dunakeszin a VOKE József Attila Művelődési Központban. A szervezők sok szeretettel várják azokat az anyukákat és nagymamákat, akik vásárolni, vagy...