November 27-én ismét megnyitja kapuit Dunakeszi egyik legnépszerűbb téli rendezvénysorozata, az Advent Dunakeszi. A Katonadombon egészen 2027. január 1-jéig hétvégenként várják a látogatókat ünnepi hangulattal, koncertekkel, családi programokkal és a tavalyi év nagy sikere után visszatérő, kanyargós jégfolyosóval. A szervezők idén is a közös élményekre, a karácsonyi készülődésre és az új év közös köszöntésére helyezik a hangsúlyt.
Az adventi időszakban ismét megtelik élettel a Katonadomb: a látogatók forralt borral, téli finomságokkal, kézműves programokkal és változatos színpadi produkciókkal hangolódhatnak az ünnepekre. A rendezvénysorozat egyik leglátványosabb eleme idén is a Dunakanyar legnagyobb jégpályájaként hirdetett jégvilág lesz, amelynek különlegessége a romantikusan kanyargó jégfolyosó. A hétvégi programok között óvodai és iskolai fellépések, gyerekkoncertek, könnyűzenei produkciók, adventi áhítatok és közös gyertyagyújtások is szerepelnek. Decemberben a Mikulás is megérkezik, lesz autós fényfelvonulás, tűzoltó-bemutató, kézműves foglalkozás, az év utolsó napján pedig zenés szilveszteri programmal búcsúztatják 2026-ot.
Az Advent Dunakeszi részletes programja
Adventi nyitány – november 27–29.
November 27., péntek – Katonadomb
- 16:00–16:10: Az Advent Dunakeszi ünnepélyes megnyitója
- 16:10–16:20: Jégtánc nyitószám
- 16:20–16:30: Szinkronkorcsolya-bemutató
November 28., szombat – Katonadomb
- 16:00–16:30: Dunakeszi általános iskoláinak fenyőfadíszítése
- 16:00–16:20: A Mosolyvár Alapítványi Óvoda karácsonyi műsora
- 17:00–17:40: Napvirág zenekar
- 19:00–19:45: BSW pop-up akusztik
November 29., vasárnap – Katonadomb
- 16:00–16:10: A Piros Tagóvoda adventi műsora
- 16:10–16:20: Adventi áhítat Kodácsy Tamás református lelkésszel
- 16:20–16:25: Első adventi gyertyagyújtás
- 16:30–17:15: Masni és Pocó – Mihályi Réka gyerekkoncertje
- 17:30–18:10: Sipos Tomi Live Act
Advent második hétvégéje – december 5–6.
December 5., szombat – Katonadomb
- 15:30–16:30: Tűzoltó Mikulás a Dunakeszi–Fót Aqua Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével
- 16:00–19:00: Karácsonyi kézműves-foglalkozások
- 17:00–17:40: Mikola Péter
- 18:00–18:45: Fehér Gábor és Figura Melinda
- 19:00–20:30: Diké / Edo Denova
A rendezvény ideje alatt Adventi Ládavasút is várja a látogatókat.
December 6., vasárnap – Mikulás-programok a VOKE-ban
- 11:00: A HAHOTA Gyerekszínház Mikulás című előadása
- 15:00: A HAHOTA Gyerekszínház Mikulás című előadása
December 6., vasárnap – Katonadomb
- 16:00–16:10: Az Alagi Tagóvoda adventi műsora
- 16:10–16:20: Adventi áhítat Szádoczky Károllyal, a katolikus felekezet képviseletében
- 16:20–16:25: Második adventi gyertyagyújtás
- 16:00–19:00: Mikulás és ajándékosztás
- 16:30–17:20: Kiskalász zenekar
- 17:30–18:00: Auth Csilla
Az Adventi Ládavasút ezen a napon is közlekedik.
Advent harmadik hétvégéje – december 11–13.
December 11., péntek – Katonadomb
- 16:00: REdit karácsonyi táncház
December 12., szombat – Katonadomb
- 17:00–17:40: Nagy Molnár Dávid bűvész
- 17:00–18:30: Autós fényfelvonulás
- 19:00–20:30: Rakonczai Imre piano
December 13., vasárnap – Katonadomb
- 16:00–16:10: A Gyöngyharmat Tagóvoda adventi műsora
- 16:10–16:20: Adventi áhítat dr. Petriné Chikán Katalinnal, az evangélikus felekezet képviseletében
- 16:20–16:25: Harmadik adventi gyertyagyújtás
- 16:45–17:15: Pintácsi Viki
- 17:30–18:00: Unique együttes
Advent negyedik hétvégéje – december 19–20.
December 19., szombat – Katonadomb
- 10:00–10:45: Mozdulj Dunakeszi – karácsonyi különkiadás
- 16:00–16:45: Kalap Jakab
- 19:00–20:00: Nigel Stately
Az Adventi Ládavasút ezen a napon is várja az érdeklődőket.
December 20., vasárnap – Katonadomb
- 15:30: Megérkezik a Békeláng
- 16:00–16:10: A Meseház Tagóvoda adventi műsora
- 16:10–16:20: Adventi áhítat Ecseri Pál atyával, a római katolikus felekezet képviseletében
- 16:20–16:25: Negyedik adventi gyertyagyújtás
- 16:25–16:30: REdit gyertyás tánca
- 16:30–17:00: A kéménybe szorult Mikulás – tűzoltó bábelőadás
- 17:00–18:00: Tűzoltóképzési játék öt állomással a játszótéren
- 17:30–18:15: Szandi
Az Adventi Ládavasút ezen a hétvégén is közlekedik.
Jégvilág – extra zenei programok az ünnepek alatt
A karácsonyi időszakban sem maradnak programok nélkül a látogatók. A jégvilág extra zenei fellépőkkel is készül:
- December 25.: Diké
- December 26.: DR. BRS
- December 28.: World is Mine
Szilveszter a Katonadombon – december 31.
Az év utolsó estéjén közös zenés ünneplésre várják a dunakeszieket és a városba látogatókat. A szilveszteri program fellépői:
- 21:00–22:00: DJ Thomx
- 22:00–23:45: DJ Spigiboy
- 23:45–01:00: DJ Dominique
November 27-től tehát ismét érdemes lesz ellátogatni a Katonadombra, ahol a téli hétvégéken egészen az új esztendő köszöntéséig várják a kikapcsolódni vágyókat.



















