Augusztus 18-án mutatják meg a Hűtlenség ára című krimi-vígjátékot a VOKE-ban. Az egyik főszereplő Németh Kristóf, akivel a Dunakeszi Teátrum honlapja készített interjút. Ezt foglaljuk össze.

A Barátok közt, a Szomszédok és más sorozatokból megismert színész-rendező augusztus 18-án a Hűtlenség ára című darabbal lép fel Dunakeszin. Az egyik főszerepet, pont a hűtlen férjet alakítja a krimi-vígjátékban. A Dunakeszi Teátrum által közölt interjúban arról beszél, hogy sok barátja él Dunakeszin és a keresztapja  református lelkipásztor volt a városban így örömmel jön színházat csinálni.

A hűtlenségről, pontosabban a hűségről azt vallja, hogy “rettenetesen fontos és ma nagyon kihalófélben lévő emberi tulajdonság”.

Egy szerelmi kapcsolatban is az egyik legfontosabb alapvető dolog

– mondja a színész.

Az interjúban szóba kerül, hogy mely szerepekre vágyik. Az egyik III. Richárd Glosterje, maga a gonosz  III. Richárd. Ami viszont megvalósult számára az a Billy Eliotban az apa megformálása. Büszke arra, hogy már harmadik évadot éli meg a darab és legkevesebb 130 ezren látták. Németh Kristóf végül elárulta azt is, hogy ha varázsütésre választhatna egy társszereplőt a Broadway-en, akkor Natalie Portman lenne az, aki “régi szerelme”.

A darab augusztus 18-án látható Dunakeszin. Jegyeket a linkre kattintva is vásárolhat.