Legutóbb a Városházán találkoztunk Mucsi Erikával, amikor Dunakeszi polgármestere vásárolta meg az egyik festményét. Ezúttal ellátogattunk az otthonába, hogy meséljen nekünk arról, mikor került kapcsolatba a képzőművészettel, hogyan és miként alakult ki a saját festői stílusa.
Mikor került kapcsolatba a képzőművészettel?
Azt gondolom, hogy kicsit mindig kapcsolatban voltam az alkotással. Már gyerekkoromban nagyon szerettem rajzolni, a szakmát pedig a ruhaiparon belül szereztem. Angol női szabó az eredeti végzettségem, majd tovább tanultam, és a Váci Kötöttárugyár fejlesztési osztályán voltam fejlesztőtechnológus. Egész életemben itt dolgoztam, innen mentem nyugdíjba. A tervezés, a rajzolás mindig a munkám része volt. A képzőművészet állandóan az érdeklődési körömben volt, de a munka és a család mellett erre nem jutott idő.
Amikor felnőttek a gyerekek és a saját útjukra léptek, akkor több időm szabadult fel, először akvarelleket készítettem. Egy régi barátnőm invitált, hogy menjek el vele a Váci Művelődési Házba, a Váci Múzsa Egyesületbe, ahová ő rendszeresen járt festeni. Elkísértem egy alkalommal, láttam, hogy intenzíven dolgoznak, lehetőséget kapva a fejlődésre. Nagyon sokat köszönhetek Debreczeni Zsófiának, aki a kurzust tartotta, és aki elindított a festészet útján. Kezdetben fényképszerűen festettem, azért vagyok Zsófiának hálás, mert festői látásmódot, szemléletet tanultam tőle. Amikor már nem akartam ugyanolyan sémájú képeket festeni, akkor késztetést éreztem a kísérletezésre. Ez egy jó tanulási folyamat volt, lassan ráéreztem, hogy tudok játszani a színekkel. A kék színt mindig közel éreztem a személyiségemhez. Elkezdtem kékben festeni, azaz áttettem kékbe, amit láttam. 80-90%-ban kezdtem el a képeimen használni a kék színt. A rajzkörbe azóta is járok, most már stúdióvá alakultunk, ahol rendszeresen van évi kiállítás.
Erika nagy utat tett meg a festészetig
Hány éve foglalkozik festészettel?
20 éve már, 50 éves elmúltam, amikor elkezdtem festeni. Úgy érzem, hogy ez alatt az idő alatt nagy utat tettem meg, amiért sokat köszönhetek Debreczeni Zsófinak. Jelenleg a műteremben Koltai-Dietrich Gábor tanít minket, őt is a mentoromnak tekintem, nagyon sok hasznos tanáccsal lát el. A mai napig zavarban vagyok attól, hogy művészként tekintsek magamra, de ebben főleg a kishitűségem játszik szerepet.
Vannak, akiktől biztatást kapott?
Persze, a műteremben, ahova hetente egyszer rendszeresen járok gyakorolni, állandóan biztatnak. Sok pozitív visszajelzést kapok, aminek nagyon örülök. Időnként egy-egy érdeklődő beleszeret egy-egy képembe, és megvásárolja. Az első képemet egy volt kolléganőm vette meg, könnyekig meghatódtam, amikor elújságolta, hogyan hat rá a képem. Elmesélte, hogy egy zaklatott éjszaka után a képem előtt tudott megnyugodni, így hatott rá. Sok biztatást kaptam Tuzson-Berceli Pétertől is, aki határozottan biztatott, hogy a kékkel folytassam az utamat. Aki önképző módon indul el ezen az úton, úgy, mint én, annak kell, hogy legyen önkritikája, hogy tanuljon festői látásmódot. Amikor alkotunk, meg kell mutatni a munkánkat egy művésznek, alkotónak, hogy formálja az ízlésünket és a technikai tudásunkat is.
Rendszeresen voltak kiállításai?
Több kiállításon mutathattam már meg az alkotásaimat. Volt kiállításom a dunakeszi művelődési házban, a Dunakeszi Nyári Tárlaton is bemutatkozhattam, az idősek otthonában, a városi könyvtárban, Nagyhalászon. Jelenleg két kiállításra készülök. Meghívott a református egyházközség, akiknél lesz egy kiállításom januárban, márciusban pedig Vácott rendezünk Tinával, a lányommal közösen egy tárlatot.
A sok festménye mellett rengeteg album is van a szobájában. Ezek milyen albumok?
A festés mellett van még egy hobbim, a scrapbook-fotóalbum-készítés, ami a hagyományőrzésnek egy fajtája. A hagyományos fotóalbumoknak egyfajta dekorációja, amikor a fotó mellé bekerül egy hajtincs, egy ruhadarab, egy gomb vagy bármilyen személyes dolog. Ez egy nagyon jó kikapcsolódás, emlékőrzés, ami azért jó, mert ma már mindent digitális formában tárolunk, és elő sem vesszük a fotókat.
Az ízig-vérig művész Mucsi család
Hatással volt önre, hogy a lánya is képzőművész lett?
A lányom, Tina gyerekkorában állandóan rajzolt, 14-15 éves volt, amikor már képregényt készített. A pályaválasztás komoly dilemma elé állította, hogy művészi pályára menjen, mivel felvették a képzőművészeti középiskolába, vagy egy kéttannyelvű gimnáziumba. Akkor az idegennyelv-tanulás mellett döntött, döntöttünk. Később kialakult bennem egy lelkiismeretfurdalás, hogy ez jó döntés volt-e? Sokáig dolgozott nyelvtanárként, nemzetközi marketing diplomát is szerzett, majd, amikor megismerkedett a jobb agyféltekés rajzterápiával, az visszarántotta az alkotásba, olyannyira, hogy elkezdett komolyan foglalkozni a képzőművészetben megjelenő stresszoldással, a terápiás lehetőségekkel. Ebben teljesedett ki, ma már rajztanárként, kreatív oktatóként éli a napjait. Nagy izgalommal készülünk a közös kiállításunkra.
A vér nem válik vízzé
Turbucz Eliza, azaz Lizi, Mucsi Erika unokája nagyon szeret kreatívkodni, és ezt nem is akármilyen szinten űzi. Az önkormányzat által korábban kiírt pályázaton is győzni tudott ezzel a csodás alkotással:
Ha érdekli Tina története is, olvassa el vele készült cikkünket is:
Mucsi Tina világa
Fotók: Dunakeszi Post, szilvifoto.hu
