Vannak fiatalok, akiknél már az első percekben feltűnik valami nehezen megfogalmazható belső rendezettség. Csendes, természetes öntudat, ami művészi érzékenységgel párosul. Pintér Hanna Rita is ilyen. A Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola grafikaszakos növendékével, az iskola névadójának jubileumi évfordulójára kiírt rajzpályázat győztesével beszélgettünk az alkotás folyamatáról, célokról és megélt élményekről.
Hannával beszélgetve gyorsan kiderül: nemcsak művészi érzékenység van benne, hanem életkorát meghazudtoló tudatosság is. Pontosan látja, merre tart, válaszai egyszerre tükrözik a művészi érzékenységet és kiforrottságot.
Hanna hat éve tanul a művészeti iskolában Farkas Éva művésztanárnál, aki már az első találkozáskor felfigyelt rá.
“Már amikor idekerült, láttam, hogy nagyon tehetséges. Könnyen elsajátította az alapokat, nagyon festői lélek. Hozta magával ezt a tehetséget és ezt a tudást, elegendő volt megalapozni a módszerem szerint, és utána könnyű volt kibontakoztatni őt. Nagyon jó vele dolgozni” – mondta a tanárnő.
Farkas Éva olyan rendszerben tanít, ahol minden egymásra épül. Az eszközhasználattól a síklapokon át az ellipszisekig, a testek rajzolásáig, a szabályok és a festészeti technikák megismeréséig nincs kihagyható láncszem. Hanna pedig ezeken a lépcsőfokokon könnyedén szökellve haladt.
A díjnyertes portré története is a közös gondolkodásból indult. A jubileumi év kapcsán meghirdetett pályázatnál a kérdés az volt: hogyan lehet a zenét képzőművészeti nyelvre fordítani. “Ültünk többen, ötleteltünk, hallgattunk Farkas Ferenc-műveket, nézegettünk kottákat, megismertük az életútját. Hanna rendkívül ügyes portréalkotásban, ez szerintem hozott tehetség. Elindultunk egy portré irányába, és menet közben jött az ötlet, hogy kerüljön mögé kotta. Kerestem eredeti, kézzel írt Farkas Ferenc-kottát, és felmerült bennünk, vajon valaki felismeri-e majd, hogy ez nem csak egy odarajzolt háttér, hanem valódi műrészlet” – idézte fel Farkas Éva.
A felismerés meg is történt. “Amikor felvittem az igazgatónak, egyből tudta, melyik műről van szó. Ez nagyon jó érzés volt. Nagyon büszke vagyok arra is, hogy Hanna ezt a részletgazdag kottahátteret vonalzó és mindenféle segédlet nélkül, kézzel készítette el. Több mint egy hónapig dolgozott rajta.”
A tanárnő után Hannát kérdeztük
A tanárnő igazán elismerően szólt rólad. Joggal gondoljuk, hogy te voltál az a gyerek, aki már óvodában csodaszépen rajzolt?
Kisgyerekkorom óta mondták, hogy szépen rajzolok, de én nem gondoltam magamról, hogy nagyon ügyes vagyok. Most visszanézve persze látom, hogy ahhoz képest, hogy mennyire kicsi voltam, tényleg jók voltak azok a rajzok. De akkor ezt nem éreztem átütőnek.
Szívesen indultál a rajzversenyeken?
Nagyon. Imádtam, mindig élveztem a folyamatát az alkotásnak. A rajzolgatás mindig velem volt. Folyton firkáltam, ha volt egy percem, odarajzoltam valamit a füzet szélére.
Mikor kaptad az első visszajelzést a családon kívülről, hogy komoly tehetséged van a rajzolásban?
A rajztanáraim mindig mondták, hogy ügyes vagyok, és jártam is rajzszakkörre, de különösebben nem voltam kiemelve, akkoriban versenyekre sem jártam még. Nem külső elvárásból alkottam, hanem egyszerűen szerettem és szeretem. Inkább ez egy belső érzés volt mindig is. Az igazán támogató elismerés itt jött, a művészeti iskolában Éva nénitől.
Mikor tudtad magadnak kimondani, hogy “igen, elhiszem, hogy ügyes vagyok”?
Borzasztóan élveztem, amikor elkezdtem ide járni grafikára. Azt, ahogy megkaptam az eszközöket, hogy hogyan kell lefordítani a látványt egészen pontosan a papírra. Nagyon jó volt, és éreztem, hogy könnyen ráérzek arra, hogy hogyan kell ezt csinálni. Akkor éreztem azt először, hogy igen, ebben akkor valóban van érzékem, jól megy.
Hanna jelenleg az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium végzős diákja, és az ember első gondolata talán az lenne, hogy egy ilyen alkotó a klasszikus művészeti tanulmányok felé indul tovább. A beszélgetés közben azonban már érződött, hogy a művészi érzékenység, a talpraesettség, valamint a matematika szeretetének különleges elegye összetettebb irányt tartogat számára. Ahogy erről beszél, hirtelen minden a helyére kerül.
A művészet továbbra is az élete része lesz
Idén érettségizel. Hol tanulsz majd tovább?
A matematikát is nagyon szeretem, és más tantárgyakban is jól teljesítek. Úgy érzem, hogy az ipari termék- és formatervező mérnökszak passzol hozzám, mert a kreativitás és az önkifejezés is nagyon fontos számomra, miközben ez egy mérnöki terület. Nekem ez azért izgalmas, mert ez a szak ezt a kettőt ötvözi. Szerintem ebben ki tudnék bontakozni.
Ahogy a gimnáziumi követelmények erősödtek, a grafika közben sosem szorult ki az életedből?
Szerencsés vagyok, mert könnyen tanulok, így ez nem jelentett problémát. Az érettségi időszakában persze kicsit háttérbe szorult az alkotás, de egyébként azért tudtam időt szakítani rá.
A portré, amelyet a Farkas Ferenc-emlékév alkalmából Hanna készített, messze nem az a kategória, amire az ember egyszerűen csak azt mondja: ügyes. Inkább az a munka, ami előtt automatikusan megállunk, mert egyszerűen lenyűgöző, és legkevésbé sem feltételeznénk, hogy egy most érettségiző diák készítette. Éppen ezért adódott a kérdés: kitől örökölhette ezt?
Művészcsalád vagytok?
Nem, egyáltalán nem, legalábbis közeli családtagjaim között nincs olyan, aki kifejezetten erős a rajzban. Apukám felmenői között voltak olyanok, akik szerettek rajzolni, láttam is tőlük régi rajzfüzeteket. Inkább ének-zene-tánc vonalon vagyunk mindkét ágról erősek, de alapvetően nem vagyunk egy tipikus művészcsalád.
Vannak testvéreid? Ők érdeklődnek a művészet iránt?
Három lánytestvérem van, borzasztóan okosak, a tanulmányaik nagyon gördülékenyen mennek. Egyik nővérem természettudományi tanárnak készül, a másik orvosira jár, ott is simán veszik az akadályokat, a húgom szintén reál tárgyakban kimagasló, nagyon büszke vagyok rájuk. Mindegyikünk játszik hangszeren, rajzolni a húgom szokott még, és néha kikéri a véleményemet. Jó érzés, hogy elfogadja az észrevételeimet, úgyhogy ebben jól együtt tudunk működni. De alapvetően nála sem ez a fő érdeklődési terület.
Hogyan kerültél ide a művészeti iskolába?
A támogatás mindig megvolt a családom részéről, főleg anyukám látta benne a pluszt. Anyával hat évvel ezelőtt közösen jöttünk a művészeti iskolába beiratkozni, miután ismerősöktől hallott Éva néniről.
A művészi érdeklődést sok család örömmel támogatja hobbiként, de amikor szóba kerül a továbbtanulás, gyakran előkerül a klasszikus kérdés: rendben van, de mi lesz a rendes szakmád?
Bár felmerült bennem, hogy képzőművészeti iskolába menjek, a Kisképzőbe, de végül tudatosan döntöttem másképp. Nyolcadik végén gondolkodtam ugyan ezen, de én hatosztályos gimnáziumba járok, tehát két év után kellett volna otthagynom az iskolát. Említettem, a matekot is nagyon szeretem, és sok más is érdekel, ezért szerettem volna egy erősebb gimnáziumban maradni, hogy nyitva maradjanak előttem a lehetőségek. Ahogy mondtam, az ipari termék- és formatervező mérnök szakára szeretnék menni, jelenleg az alkalmassági vizsgára készülök.
Milyen Éva nénihez járni?
Imádom Éva néni óráit. Amikor az ember nagyon ráfókuszál egy munkára, egy idő után nehéz kívülről látni az egészet. Ilyenkor, amikor odajön és friss szemmel megnézi, nagyon jól rá tud mutatni arra, hogy mit kellene még észrevennem a rajzon. Tulajdonképpen felnyitja a szememet.
A nyertes portré kapcsán is volt közös munka?
Igen, főleg az ötletelésben segített nagyon sokat. Nagyon nehéz a zenét lefordítani egy papírlapra. Az elején az volt bennem, hogy most akkor csak fessek egy egyszerű portrét? Nem igazán volt ötletem. Nagyon jó volt együtt gondolkodni a tanárnővel, mert ebből közösen alakult ki valami sokkal több.
Milyen volt először ide bejönni?
Nagyon jó volt, azt éreztem, hogy könnyen ráérzek arra, hogyan működik ez. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy viszonylag gyorsan fel tudtam fejlődni arra a szintre, ahol azok voltak, akik már évek óta ezt csinálták.
Kinek ajánlanád ezt a szakot?
Nem gondolom, hogy csak annak van helye itt, aki már gyerekként kiemelkedőnek számít. Ha valaki élvezi a rajzolást, akkor annak is abszolút érdemes itt lennie. Nem kell, hogy ez legyen a fő tevékenysége. Ha egyszerűen benne van a vágy, hogy fejlődjön, hogy önmagához képest jobb legyen, hogy megtanulja, hogyan tudja kifejezni magát, akkor szerintem nagyon jó helyen lesz. Nagyon sokszínűek a feladatok. Van csendélet, portré, kreatívabb munka is. Az a jó, hogy a tanárnő nem erőltet ránk semmit. Irányt mutat, segít, de közben szabadon lehet alkotni.
Hanna alkotása eredetiben a művészeti iskola előadótermében tekinthető meg, kinagyított mása pedig az emeleti Farkas Ferenc terem falát díszíti.
