Korábban már írtunk arról, hogy az Iskola utcában és a Tóvárosban is megújult a homokozó, nem is akárhogyan. Most egy újabbra került sor. Ráadásul annak is utánajártunk, hogy ki készíti őket.

Az egyik helyen kis konyha és autópálya, a másik helyen rajztábla egészíti ki a színes homokozót.

Tóvárosi játszótér

A Lányi Ferenc parkban korábban megújult az egész játszótér, most pedig egy vonatos tematikájú homokozó is elkészült. Na de kitől és mitől lesznek ennyire jópofák ezek a játszóterek?

Czeglédi Csaba és Szabó József képviselő az új homokozónál

Azt tudjuk, hogy Tóth Eszter főkertész a megálmodójuk, de nem bírtuk ki, és kiderítettük, ki alkotja meg ezeket a kis csodákat. Nem kellett messzire menni, ugyanis nem egy nagy cégtől rendeli a város, hanem a Közüzemi Nonprofit Kft. egyik szakembere, Czeglédi Csaba készíti el ezeket a játszóelemeket. Nem csak ezeket, hanem sok minden mást is a városban. Olvassák el, még mi minden dicséri a keze munkáját, megérdemli!

Czeglédi Csaba munkájával találkozhat szerte a városban

Csaba 3 éve dolgozik a Közüzemi Nonprofit Kft.-nél. A temetőben a harangláb felújítását, vagy a közösségi komposztálókat épp úgy ő csinálta, mint a fentebb említett homokozókat.

2020-ban újította fel a város a temetőben található haranglábat

De szintén ő készítette a Nyíltvízi edzőközpont paravánját vagy a strand faházát is. Ez utóbbit nem is akárhogyan, hiszen az volt a kívánság, hogy szétszedhető legyen, ha jön az árvíz, el lehessen vinni, raktározni.

 „Tóth Eszter főkertész megálmodja, én megvalósítom” – mondja Csaba, aki munkái közül a Mozdulj, Dunakeszi! programsorozat színpadára az egyik legbüszkébb. Az idei, új színpadot úgy csinálta meg, hogy az edzők igényeit maximálisan kiszolgálja. Egyszerre rugalmas és stabil. Sőt, még össze is csukható.

A Mozdulj, Dunakeszi! színpada

„A következő feladatom a D. Ordass Lajos parkban lesz, ott felújítjuk az összes padot, ehhez deszkákat kell gyártani, festeni és szerelni.”

A teljesség igénye nélkül Czeglédi Csaba munkája például a görögkatolikus templom mellett található kutyafuttató teljes gyártása, telepítése, a Malomárok lakópark játszóterének telepítése, a Magyarság Sportpálya BMX-pályájának felújítása vagy a mentőállomás előtetője.

Malomárok lakópark játszótere

Szóval bármerre járnak a városban, találkozhatnak Csaba munkájával. Vigyázzanak rájuk!

Előző cikkA “verős mama” ügye már az ügyészségen
Következő cikkElkezdődött a Keszi sétány kiépítése