Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott le az idei dunakeszi virágosztás: összesen nyolcszázan regisztráltak az önkormányzat évek óta népszerű kezdeményezésére.

A program célja, hogy ne csak a városi közterületek, hanem a lakók saját kertjei és otthonai is még szebbé, zöldebbé váljanak. Nyíri Márton, környezetvédelemért felelős alpolgármester elmondta, hogy igyekeztek idén is szervezett módon lebonyolítani az osztást.

Mint fogalmazott, a városi közterületekre minden évben nagy tételben több ezer virágot rendelnek, a fennmaradó készletből, illetve plusz rendeléssel biztosítanak lehetőséget a dunakesziek számára is a jelentkezésre.

Az alpolgármester szerint ennek azért is van nagy jelentősége, mert ha a lakók is gondoskodnak a kertjeik rendezéséről és virágosításáról, az az egész város arculatára pozitív hatással van.

A kiemelkedő érdeklődés miatt idén előzetes regisztrációhoz kötötték a részvételt, a jelentkezők hétfőn vehették át a virágokat. A népszerű program várhatóan folytatódik: a tervek szerint jövőre is megszervezi a város a virágosztást.

Előző cikkÓriási élmények és gyönyörű eredmények az I. Országos Cheerleader Diákolimpián
Következő cikkEgyéni csúcsok és értékes pontgyűjtés a Budapest Team Cup 2. fordulóján