A dunakeszi rendőrök befejezték annak a 47 éves asszonynak az ügyét, aki a gyanú szerint rendszeresen bántalmazta kis unokáját – csak „verős mamaként” emlegették – adta hírül a police.hu.

Az akkor ötesztendős kislány viselkedésében 2019-ben tapasztalták először a változásokat. Magatartási problémákról, balesetként magyarázott, furcsa sérülésekről kaptak jelzéseket a gyámhivatal munkatársai. Mivel a nyomok családon belüli erőszakra utaltak, valamint a pszichiátriai, pszichológusi vizsgálat is alátámasztotta a fizikai és szóbeli erőszakot, a kislányt 1,5 évvel fiatalabb öccsével együtt kiemelték a családból, nevelőszülőnél helyezték biztonságba, a járási hivatal pedig feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozás felszínre hozta a testvérek viszontagságait: Dunakeszin élő nagymamájukhoz 2018-ban költöztek édesanyjukkal, aki 2019-ben börtönbe került. Néhány hónapnyi nagymamás felügyelet után a kislány magatartása érezhetően és láthatóan megváltozott. A testén időről időre megjelent szokatlan nyomok – duzzanatok, véraláfutások – nem kisgyermeki csínyekre és apró balesetekre utaltak, hanem sokkal fájdalmasabb történésekre.

Az egyik vizsgálat alkalmával a kislány hátán 4, kb. 20 centiméter hosszú, bal combján 10 centiméter hosszú véraláfutás, jobb kezén duzzanat és hematóma volt látható a többi, korábban szerzett, gyógyulóban lévő sérülések mellett.

A kislány szerint “csípős bottal” ütlegelte őt a nagymama.

A rendőrségi nyomozás alatt kirendelt igazságügyi gyermekpszichiátriai és klinikai gyermekpszichológiai szakértő mindkét gyermeket megvizsgálta. Szakvéleménye szerint a kisfiú kizárólag nővéréhez kötődött, a nagymamával szemben erős elzárkózást érzett és mutatott. Őt ugyan nem bántotta, ettől függetlenül „verős mamának” nevezte, hisz nővérét nem kímélte, aminek ő is tanúja volt. A most 8 éves kislány szintén „verős mamának” hívta anyai nagyszülőjét, utalva arra, hogy rendszeresen „csípős bottal” ütlegelte őt.

A dunakeszi rendőrök két rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettével, valamint kapcsolati erőszak bűntettével gyanúsították meg a kisgyermekek nagymamáját. A 47 éves asszony tagadta, hogy akár szóval, akár tettleg bántotta volna unokáját. Állította, a gyanúsítás nem igaz, a kislány mindig rosszalkodott, a sérüléseit pedig más gyerekkel való verekedés közben szerezte, vagy magának okozta, pl. „csipkodással”.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya F.-né R. Zsuzsannával szemben az eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Előző cikkNovember 8-án áramszünet miatt zárva tart a kormányablak
Következő cikkEgy újabb cuki játszótér – na de hogyan készülnek?