Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén több napirendi pont is megvitatásra került. Farkas Pál igazgató, a Farkas Ferenc Művészeti Iskola igazgatójának pozícióra való alkalmassági kérdése is, mely téma az utóbbi időben megosztotta az iskola dolgozóit.
zene_es_kepzomuveszet_galeria_

Sok vád érte az igazgatót az iskola vezetésére való alkalmasságát illetően, melyre nemrég egy levélben válaszolt az iskola tanárainak többsége. Az ott tanító tanárok kétharmada alá is írta a levelet, melyben arra kérték az igazgató személyét kifogásoló munkatársaikat, hogy békéljenek meg és energiáikat inkább a gyerekek művészeti nevelésére fordítsák. Álláspontjukat azzal támasztották alá, hogy Farkas Pál igazgatói pozícióra való alkalmasságát az EMMI már korábban is megvizsgálta, és minden igazoló dokumentumot rendben talált.

Dr. Domoszlai Erzsébet több évtizede tanít az intézményben, sok igazgatóval dolgozott együtt, de ő mindig a gyermekek érdekeit nézte, és mindegyikkel együtt dolgozott a közös cél érdekében: hogy a gyermekek a legmagasabb szintű művészeti oktatásban részesülhessenek, megszeressék a zenét, kibontakoztathassák tehetségüket.

Nyugodt hangvételben arra kért mindenkit, szülőket, tanárokat, politikusokat, hogy kössenek békét, ne szítsák a feszültséget, szolgálják együtt a közös célt, a széthúzást csakis a gyerekek szenvedhetik meg, és ezt nem szabad hagyni. Kiemelte, hogy a tanárok többsége támogatja az igazgatót, (akiknek levelét Bocsák Istvánné családügyi főtanácsnok asszony fel is olvasta) aki még a mai napig, a kisebbség sorozatos támadás ellenére konstruktív hozzáállást tanúsít valamennyi ott dolgozó személy iránt.

A polgármester elmondta, hogy ő valamennyi pedagógus munkáját nagyra becsüli. A zeneiskolát, mint egészt vizsgálva érzékelhető, hogy miként fejlődik, a tehetségesek a diákok pedig sok kiváló lehetőséget kapnak a kibontakozásra. Ő is arra kért mindenkit, hogy ne egymás támadása legyen a cél, hanem a közös munka.

Kárpáti Zoltán képviselő, aki egyben a gimnázium iskola igazgatóhelyettese is jelezte, hogy a 2013-as átalakulás óta az önkormányzat nem szólhat bele személyi kérdésekbe, az csakis a Klikre és az EMMI-re tartozik, így nem értelmezhető Radnóti Henrik és Lukácsi Bálint képviselő urak előterjesztése. Nyíri Márton képviselő pedig külön felhívta Radnóti Henrik és Lukácsi Bálint figyelmét, hogy előterjesztésük nemhogy jogilag értelmezhetetlen, de aggályos is lenne és tanácsi időket idézne, ha a polgármester egy személyeskedő veszekedést látva megmondhatná kit rúgjanak ki és kit nem.

A zeneiskola ügyével foglalkozó napirendi pontnál a testület a következő döntést hozta:
“Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete határozottan kéri Radnóti Henrik és Lukácsi Bálint képviselő urakat, hogy a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanári többségének kérését vegyék figyelembe, és fejezzék be a szándékos hangulatkeltést és a Művészeti iskola életének felforgatását. Feszültségkeltés helyett hagyják, hogy a tanulók és a pedagógusok zavartalanul végezhessék dolgukat.”

Polgármester úr hozzátette, hogy Martikán Erika, “Erika néni” munkásságát nagyra becsülik. Ezt nem is vitatható, hiszen nemzeti ünnepek alkalmával fel is kérték, hogy műsort adjanak elő diákjaival, illetve ki is tüntették. Erdész Zoltán alpolgármesterrel úrral együtt egyeztettek vele, és várhatóan a Bárdos iskola keretein belül fog működni színjátszó csoportja. Ennek megfelelően az Önkormányzat támogatásával.

Előző cikkMegszületett a döntés a hajléktalanok éjjeli melegedőjének kérdésében
Következő cikkRendhagyó öregdiák-találkozó Dunakeszin