Ahogy azt korábban írtuk, a felújítások, az építkezések és a zöldterület-fejlesztések terén szó sincs uborkaszezonról Dunakeszin. Ennek oka, hogy az önkormányzat a korlátozásokkal járó munkákat igyekszik mindig a nyári vakáció idejére ütemezni. Bármerre megyünk a városban, parkosítással, parkoló kialakítással, kisebb és nagyobb fejlesztésekkel, valamint intézményi felújításokkal találkozhatunk. Egy gyors helyzetjelentésben mutatjuk, melyik utakat kerüljék a lezárások és a korlátozások miatt, és mi az, ami már kész, és érdemes kipróbálni.

A Kossuth-Széchenyi körforgalom kialakítása, több éves adminisztrációs kálváriája után, végre megkezdődött. Itt írtunk arról, hogy az építési engedélyt Dióssi Csaba polgármester a közösségi oldalán jelentette be, ezt követően pedig Sipos Dávid jelentkezett be a területről a részletekkel. Bejegyzésében azt írta, hogy az első ütemben a Kossuth Lajos utca szűkítése várható, de mindkét sáv járható lesz. “A kivitelező a kereszteződés tóvárosi belső útját felvonulási területként használni fogja, így a parkolási lehetőség csökken, de az utca használható marad” – írja az alpolgármester.

Több éves adminisztrációs akadályok leküzdése után megkezdődött a Kossuth-Széchenyi körforgalom kialakítása

Szabó József önkormányzati képviselő bejegyzése szerint egy hét múlva elkészülhet a Radnóti gimnázium melletti vízelvezető árok és az azon kialakított parkolók felújítása. Az árkot befedik, nem betemetik. Ezt követően vonul át a kivitelező a gimnázium másik oldalára, a Szent Mihály-templom felőli oldalra, ahol járda, parkoló kialakítása és fák ültetése várható. Erről bővebben itt olvashat.

Parkolókat alakítanak ki a felújított vízelvezető árok befedésével

Múlt héten megkezdődött a 20 KV-os elektromos hálózat karbantartása a városban. A települést több körzetre osztották, a munkálatok várhatóan összesen 2 hónapig tartanak majd. Az útvonal ütemezéséről itt olvashatnak.

Van, ami már el is készült

Nyíri Márton alpolgármester arról számolt be, hogy elkészült az új, térköves járdaszakasz a Pilinszky-Veres Péter utcák kereszteződésénél. A korábbi, szétfagyott betont feltörték, új alapozást kapott a járda, majd rákerült a térburkolat. “A járda bal oldalán sikerült megőrizni a zöld növényzetet, és a jobb oldalát is meghagytuk zöldterületnek, hogy a nagy esők alkalmával – besegítve a vízelvezető csatornanyílásnak – minél több vizet elszikkasszon. Egyúttal kitisztítottuk az eltömődött vízelnyelőt is” – írja az alpolgármester.

A járda természetesen akadálymentes

Kis dolognak tűnhet, de annál fontosabb, hogy Göd felé nézve a város utolsó buszmegállójába lakossági igényre padot alaktottak ki, amely a Dunakeszi Közüzemi Kft. dolgozóinak kétkezi munkája.

Lakossági igényre került pad a Fészek bekötő úti buszmegállóba

Felújították, és újra működik a Főtéren a csobogó, a Városháza lábazatát pedig szintén felújítják.

Az Nap utcában tartó hosszabb lezárásról már többször írtunk. Itt a nagy esőzések okoznak némi nehézséget, de úgy tudjuk, a kivitelező folyamatosan kezeli az alámosásokat.

Jó hír a kisgyerekeseknek

Építik még az igen hosszú Fő úti járdát, parkosítják az Aradt vértanúk terét, és a város számos pontján végeznek még kisebb-nagyobb munkákat. Hogy milyen munkák várhatóak még a nyáron, arról itt és itt olvashat bővebben. A végére pedig jó hír a szünidőt töltő csakládoknak: lehet használni a D. Ordass Lajos park új mászókáját.

A játszótérfelújítási program következő állomásaként elkészült az új mászóka a D. Ordass Lajos parkban

További játszótérfejlesztésekről pedig itt tájékozódhatnak.

Előző cikkHamar túllendültek a balesetezők a tábla megrongálásán
Következő cikk10 éve segíti összefogással Dunakeszi az iskolakezdést