Cikksorozatunk első részében a tábori felhozatalt néztük végig, most pedig az érdekelt minket, milyen játszóterek várják a kicsiket és a nagyobbakat. A kutakodás közben egy igazán jó hírre is bukkantunk, figyeljenek!
Tavaly év végén cuki homokozókat mutattunk be, idén pedig a mászókáké a főszerep, de találtunk új árnyékolót és egy felújított kedvencet is. Sőt, kérésre a nagyobb gyerekeknek is igyekszik kedvezni az önkormányzat.
Igen, igaz a hír, kész a Katonadombi trambulin. Régóta várták már a gyerekek, hát még a szülők, hogy vége legyen az ugráló felületek felújításának, de most már bátran lehet használni.
Újra használható a trambulin a Katonadombon!🙂
Közzétette: Csoma Attila – 2023. július 19., szerda
Korábban már írtunk róla, hogy új mászóvárat kapott a Móra Ferec téri és a Bajnok Géza játszótér is, a Nyíltvízi Edzőközpontba, ahol a városi nyári tábort tartják, új napvitorla került fel.
![](https://dunakeszipost.hu/wp-content/uploads/2023/05/bajnokgezaterijatszoter5-1024x768.jpg)
Hasonló napvitorla lett a D. Ordass Lajos park homokozója felett, de ami ennél is izgalmasabb, hogy egy kisebbeknek való játszóvárat építettek be tegnap délután. A beton kötési ideje miatt még egy hétig körbe van szalagozva, de utána a gyerekeké a pálya.
![](https://dunakeszipost.hu/wp-content/uploads/2023/07/C8C10991-196C-433D-9E5E-588DD45D96FA-1024x768.jpeg)
A Barátság útja 28. szám előtti játszótérre nagyobb gyereknek való új mérleghinta és egy klassz mászóvár is került.
![](https://dunakeszipost.hu/wp-content/uploads/2023/07/3983A4FE-D05C-41F5-87B3-70C84FB5FA69-1024x576.jpeg)
Kérdésünkre Tóth Eszter főkertész elmondta, hogy a játszótérfelújítási program majd’ minden játszóteret érint, Dióssi Csaba polgármester kérésére pedig igyekeznek bővíteni a korosztályos játszóelemeket, tehát a kicsit nagyobbaknak is izgalmas mászókákat telepíteni.
![](https://dunakeszipost.hu/wp-content/uploads/2022/07/Toldi-utcai-jatszoter_2022-07-15-027-1024x683.jpeg)