Március 1-ig szabadon parkolhat Dunakeszin
A kormány rendeleteivel összhangban március 1-ig érvényben marad Dunakeszin a parkolási könnyítés, miszerint továbbra is engedélyezett a 3 órán túli parkolás az önkormányzati tulajdonú parkolókban.
A kormányhatározatban hónapok...
Tudja, hogy mi az az ívkorrekció? Emiatt aszfaltozzák újra a bicikliutat.
Az állami beruházásban készülő EuroVelo 6 kerékpárútnál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., mint a beruházó, ívkorrekcióra szólította fel a kivitelezőt, amely ezeket a javításokat...
10 percenként megy majd a vonat Dunakesziről Budapestre
Bemutattuk a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát, a fővárost és agglomerációját érintő MÁV elővárosi vasútvonalakra, illetve a HÉV-vonalakra szóló átfogó fejlesztési tervet. Ez érinti a dunakeszieket...
Megújulhat a Szabadság téri játszótér
Új játékok kerülhetnek az alagi Szabadság téri játszótérre. Legalábbis erről egyeztet a környéken élő anyukákkal Juhász Ádám, akit a napokban neveztek ki az alagi...
Olvasóink elsöprő többsége örül a Burger King érkezésének
Olvasóink 92 százaléka támogatja, hogy Burger King nyíljon a város déli határánál. A gyorsétterem júniusra készülhet el, addigra átadáják azt a kerékpárutat is, amely...
Jelentkezzen számlálóbiztosnak, nagy munka lesz a nyáron!
Teljeskörű népszámlálást tartanak a nyáron. Ez lesz a 16. országos népszámlálás. Május 1-től június 28-ig tart a munka.
A népszámlálási törvény szerinti adatszolgáltatás – az egészségügyi állapotra,...
Már nyílnak a kertekben a dunakeszi hóvirágok
Ebben a bohókás időjárásban is már nyílnak a hóvirágok. Megkértük olvasóinkat, küldjenek nekünk fotókat. Megtették, köszönjük!
Két hete havazott, majd 15 fok volt, hogy most...
99 évig voltak orvosok Dunakeszin, megköszönték a munkájukat
Három dunakeszi orvos ment nyugdíjba 2020 végén. Nekik köszönte meg a munkát a polgármester. A három szakember összesen csaknem 100 évig volt orvos a...
Dunakeszi közéleti emberek, akik beálltak ápolónak a járvány idejére
"A papi hivatásom mellett visszatértem az ápolói pályára, mert úgy éreztem, hogy a világjárványban a betegek között a helyem" - írja a közösségi oldalán...
A dunakeszi szakrendelőben folyamatosan oltják a dolgozókat, itt tartanak most
Szűk egy hete tart a dunakeszi szakrendelő dolgozóinak oltása. Nagyjából a 60 százalékuk kapta meg a szurit - tudta meg a Post.
Kevesen nem...