Ahogy azt korábban írtuk, Dióssi Csaba polgármester kezdeményezésére rendkívüli testületi ülésen tárgyalták a közétkeztetés témáját. Az áremelés miatt október 17-e reggelre rendkívüli testületi ülést hívott össze, és teljes körű kivizsgálást rendelt el. A testületi döntésekről szóló beszámolónkat itt olvashatja el bővebben. Még akkor interjút kértünk Dióssi Csaba polgármestertől, aki most válaszolt a kérdéseinkre.

Egy hete kavarta fel a hangulatot Dunakeszin a közétkeztetésben tapasztalt áremelés. Hogy érzi magát?

Érdekes kérdés. Amióta polgármester vagyok, az a tapasztalatom, hogy Dunakeszin a lakosság nagyon együttműködő velünk, ők csak akkor jeleznek, ha valami valós problémát észlelnek. Most jeleztek, így mi elindítottuk a vizsgálatot. Az a célom, hogy a családok számára megnyugtató módon rendezzük ezt a kérdést.

Konkrétan?

Három területen kell rendet tennünk. Minőség, mennyiség, ár.

Azonnal lépnünk kellett, mert a hétköznapokban sok a teher az embereken, ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy az áremelést átvállalja a város. Ez az önkormányzatnak havonta 30 millió forint plusz kiadást jelent.

Plusz?

Igen, hiszen eddig is nagy részt vállalt a közétkeztetésből az önkormányzat. Például a három és több gyermekes családok gyermekei, a hátrányos helyzetű vagy tartósan beteg gyerekek a bölcsődében, óvodában ingyen étkezhetnek, általános iskolában féláron. Sok családnak biztosítunk kedvezményeket, így összesen Dunakeszin a bölcsődében a gyermekek 40%-a, míg az óvodában a gyermekek 60%-a étkezhet ingyen – tehát komoly szociális hálót működtetünk Dunakeszin. A szolgáltatási díjon felül a családtámogatási programunknak eddig is része volt a közétkeztetési támogatása. Az önkormányzat számára ez egy jelentős kiadás, ezzel együtt a szándék egyértelmű: a szolgáltatót rábírni minél jobb minőségre, az önkormányzat pedig képviseli a szülők érdekeit.

Dióssi Csaba polgármester ad interjút a közétkeztetéssel kapcsolatos intézkedésekről

De mitől lehet jobb a közétkeztetés minősége?

Nézze, egyszer erre már működött jó példa. Bocsák Vera (szerk. korábbi képviselő) tanácsnoksága idején szülők és dietetikus bevonásával működött már kóstolási rendszer. 2019 óta új tanácsnoka van a területnek, Nagy Attila személyében, aki nem végezte el a feladatát, ezért a testület elvette tőle ezt a területet, és mostantól polgármesteri szinten foglalkozunk a közétkeztetéssel.

Igen, erről mi is beszámoltunk, és úgy látjuk, jó nagy politikai vihart kavart. Ön is kapott ebből. Kíván erre reagálni?

Mit lehet erre mondani? A közétkeztetés az ellenzéknek politikai, nekem családtámogatási kérdés. Amióta polgármester vagyok, első perctől azt kérem a képviselőktől, hogy hagyjuk a város határain kívül a pártpolitikát. Mert szerintem erre a dunakesziek nem kíváncsiak. Dunakeszi nem politikai hadszíntér, Dunakeszi az otthonunk. Amíg ők kampánytémát kreáltak belőle, mi intézkedéseket tettünk.

Újra lesz kóstolás, de lesz dietetikus és szülői bejelentő felület is

Mik ezek a konkrét intézkedések?

Ahogy említettem, befagyasztottuk az árakat. Azért, hogy egészséges étel kerüljön a gyerekek elé, dietetikust fogunk foglalkoztatni. Újraindítjuk a kóstoltatási programot. Ebben szeretném is kérni a szülők együttműködését. Jelentkezzenek, vegyenek részt, és véleményükkel segítsék a minőség javítását. Emellett minden bölcsődében, óvodában, iskolában szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tartunk, hogy a Hungast Vital Kft. megfelel-e a mennyiségi és minőségi elvárásoknak.

A Dunakeszi Applikációt olyan irányba fejlesztjük, hogy a szülők közvetlenül visszajelzést tudjanak adni, ha mennyiségi vagy minőségi problémákat észlelnek.

Én azt szeretném elérni, hogy az intézményekben legyen ott a szemünk és a fülünk, és jussunk el oda, hogy ha mindenki lelkiismeretesen végzi a dolgát, akkor a közétkeztetésben egészséges, jó minőségű ételt kapjanak a gyerekek.

Előző cikkEgyre népszerűbb az ökoudvar, mutatjuk, miket adhat itt le
Következő cikkIlyen nyugdíjas klub biztos, hogy nincs még egy a világon