Aki ezeket a képeket megnézni, pár percre valóban 1956-ban érezheti magát. Pedig ezek a képek 2023-ban készültek. Ághné Borsowski Adrienn fotográfus is kint jár az október 23-ai rendezvényen, ahol a főtéren megelevenedett a történelmet örökítette meg.

Október 23-án többek között igazi harckocsi és más harci járművek várták azokat, akik kíváncsiak a katonai hagyományőrzők szabadtéri kiállítására. Nyíri Márton alpolgármester, történelem tanár és Kerekes Dóra történész segítségével élő történelemóra keretében idézték fel Dunakeszin az 56-os városi eseményeket. A múltidézést plakátok, fegyverek, egyenruhák, berendezett ÁVH iroda, ágyú, harci járművek, tank, barikád, zászlók segítették.

Az eseményről a Dunakeszi Post is beszámolt. Most pedig szeretnénk Adrienn szemével is megmutatni az eseményt.

Ághné Borsowski Adrienn 2008 óta él Dunakeszin, és fotósként dolgozik. Nem is volt kérdés számára, hogy ezen a különleges eseményen ott a helye, és saját szemszögén, azaz objektívén keresztül is megörökítse a legjobb pillanatokat.

A Lenin-szobrot ma már a Dunakeszi Közüzemi Kft. telephelyén őrzik

A képeket nézve valóban úgy érezzük, hogy visszarepültünk az időben.

Engedje magát sodródni, és nézze meg képes összeállításunkat Adrienn, azaz az Édrien Photography képeiből.

Előző cikkFőnökük kérésére rabolták ki a trafikot Dunakeszin – VIDEÓ
Következő cikkGondoltak a gyalogosokra is az SZTK körforgalomnál?