Dióssi Csaba polgármester a hivatalában fogadta a múlt héten Eötvös József-díjban részesült dr. Domoszlai Erzsébetet, a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusát, a zongora tanszak vezető tanárát, aki Bangó Gézával és Oroszki Tamással, a művészeti iskola 2 végzős diákjával érkezett a polgármesteri hivatalba, hogy a tehetségápolásról, a zenei tehetségek útjáról beszélgessenek. Nemrég írtunk a nem mindennapi óvodai tehetséggondozásról, ezúttal pedig azt tudtuk meg, hogy egyengetik az iskolás korosztály zenei tehetségeit.

A barátságos hangvételű beszélgetés elején Dióssi Csaba polgármester gratulált az Eötvös József-díjjal kitüntetett Dr. Domoszlai Erzsébetnek, akit a városvezetés tavaly díszpolgári elismerésben részesített.

Dr. Domoszlai Erzsébet elhozta az Eötvös József-díjat is

„Rá szeretnénk irányítani a dunakeszi lakosok figyelmét arra a magas szintű zenei oktatásra, ami itt a városban zajlik, és aminek sok-sok éve Erzsi néni oszlopos és meghatározó tagja”

– KEZDTE A BESZÉLGETÉST A POLGÁRMESTER.

Dióssi Csaba kíváncsisággal fordult a két fiatal zenei tehetség felé, akik mindketten a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola diákjai. A polgármester elmondta, hogy az ő családi környezetében nem volt meghatározó a zenei pálya, ezért ő „csak” hallgatóként került közel a zenéhez, viszont óriási tisztelője azoknak, akik magas szinten művelik azt. A polgármester Tamást és Gézát arról is faggatta, hogy milyen indíttatásból választották a saját hangszerüket.

Dióssi Csaba polgármester és Oroszki Tamás beszélget a zenei pályáról

Oroszki Tamás az improvizáció világában érzi magát a leginkább otthon

Oroszki Tamás elmesélte, hogy a családjában többen is zenéltek, de később abbahagyták. Számára már kisgyerekként a zongora volt a legszimpatikusabb hangszer. 8 évesen kezdett el zongorázni, és már a második hónapban kiderült, hogy azok közé tartozik, akiknek abszolút hallása van. Az improvizáció számára egy olyan terep, ahol kötöttségek nélkül ki tudja magát fejezni. Imád improvizálni, de ugyanúgy a kötött darabok játszása is nagy élvezetet jelent számára. A zenei tanulmányok mellett hobbira is van ideje, rendszeresen pingpongozik, és a festészet is közel áll hozzá.

”Szívesen lennék előadóművész, koncerttermekben szeretnénk koncertezni”- mondta magáról Tomi.

Bangó Géza szeretné átadni tudását a következő generációnak

Bangó Géza is családi minta hatására választotta a hegedűt gyerekként, mivel a nagypapája hegedült, megszerettette vele ezt a hangszert. Dobai Szabolcs pedagógus kíséri zenei útján már 7 éves kora óta, akinek nagyon sokat köszönhet. „Én hegedűtanár szeretnék lenni, ez a célom, illetve, hogy zenekarban játszhassak. A szakgimnáziumtól azt várom, hogy fejlesszem a tudásomat, és később át tudjam adni a tapasztalataimat a jövő generációjának” – mondta Géza, aki Tamással együtt szeptemberben a Bartók Béla Zeneművészeti és Szakgimnázium diákjaiként fogják folytatni a tanulmányaikat.

Bangó Géza hegedűtanárnak készül, illetve zenekarban is szeretne játszani

Dr. Domoszlai Erzsébet hangsúlyozta, hogy a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a tehetséggondozás nemcsak hangszeres vonalon kiemelkedő, de a képzőművészeti ágon és a tánc tagozaton is komoly díjakat hoznak el a növendékek.

A legendás Dr. Domoszlai Erzsébet mai napig szenvedéllyel kutatja Dunakeszi zenei tehetségeit

“A zenei tagozaton lehetőséget kaptam a Bárdos Lajos Általános Iskolában egy olyan előképző csoportos foglalkozásra, ami valószínűleg az országban egyedülálló.”

“A tagozatra kerülő gyerekeknél indítottam egy képességfelmérő játékos foglalkozást. Ez nagyszerű lehetőség arra, hogy egy éven keresztül megfigyelhessük a gyerekek képességeit, fejlődését. Az ötödik éve tartom ezt a foglalkozást, ami nagyon jó lehetőség a tehetséges gyerekek kiválogatására” – folytatta a beszélgetést a pedagógus.

Domoszlai Erzsike a polgármesternek arra a kérdésére, hogy honnan lehet tudni, hogy a gyerekeknek melyik lesz a legtökéletesebb hangszer, amin legjobban tud majd játszani, elmondta, hogy ez a játékos foglalkozás már erre is ad lehetőséget. „Erre egy módszertant kidolgoztam, amit nagyon szeretnék átadni a kollégáknak” – közölte a kiváló pedagógus, akinek nagy szerepe van abban, hogy Dunakeszin minden második évben megrendezik az országos hírű Farkas Ferenc Zongoraversenyt, amelyre legutóbb is több, mint 100 tehetséges gyerek jelentkezett. a legutóbbi versenyről a Post is beszámolt, a versenyzők igen magas szintű tudásukról adtak bizonyságot.

Farkas Ferenc Zongoraverseny a dunakeszi művészeti iskolában

A tanárnő örömmel újságolta, hogy a dunakeszi zeneiskolának komoly szakmai presztízse lett, ahol neves tanárok adnak kurzusokat. Június 12-13-án tartja az iskola a felvételit. Komoly túljelentkezés van a szakon. „Nagyon sok jelentkezőnk van. Az iskola feladata, hogy szárnyakat adjon a kimagasló tehetségeknek, ennek szeretnének megfelelni. A Dunakeszi Szimfonikus Zenekar működése is óriási előnyt jelent, hiszen lehetőség van arra, hogy a fiatal tehetségek fellépjenek egy-egy koncert alkalmával – hangsúlyozta a kiváló pedagógus.

A polgármester arra is kíváncsi volt, hogy mitől lesz valaki országos hírű előadóművész. A tanárnő úgy látja, hogy a pályakezdésnél a szerencse is befolyásolja egy művészpalánta útját, a sok versenyen való részvétel, a hangversenykörutakon való sok szereplés. Emellett fontos, hogy milyen segítő kezek egyengetik egy művész karrierjét, magyarázta Domoszlai Erzsébet, aki megragadta a lehetőséget, hogy megköszönje az önkormányzat támogatását, amely segíti a tehetséges fiatalokat, hogy nagyszerű versenyekre, koncertekre jussanak el, mint például legutóbb Bécsben.

Dióssi Csaba az érvényesülési lehetőségekről is kérdezősködött, hogy a képzés során fektetnek-e hangsúlyt erre. Erzsike az egyik sikeres tanítványát példaként említette, Kováts-Szőcs Benedeket, aki azért kezdett el retorikát tanulni, hogy az interjúfelkérésekben minél jobban tudja kifejezni magát, mivel erre is szüksége van egy sikeres zenésznek. Ő erre tudatosan készül.

Kováts-Szőcs Benedek a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral koncertezik

Domoszlai Erzsébet azt is elmesélte, hogy nagyon sok sikeres zenész társaságában nőtt fel. Egy osztályba járt Presser Gáborral, az LGT alapítótagjával, akinek hatalmas szerencséje volt az együttes létrehozásában, és akit nagyszerű zenésznek tart.

„Nagyon büszke a város zenei tehetségeire, akik a művészet által teszik jobbá a világot.”

Dióssi Csaba polgármester

Örülök annak, hogy az önkormányzat lehetőségei szerint tudja segíteni a fiatal tehetségek útjait” – zárta a beszélgetést Dióssi Csaba polgármester.

Előző cikkMeglepte a borászokat a hatalmas érdeklődés az első Dunakeszi Borsétányon
Következő cikkMár lehet suppozni a dunakeszi strandon, de csak óvatosan!