Idén a korábbi évektől eltérően nem a Fissz Feszt várja a zenék rajongóit a Duna-parton, hanem a Dunakeszi zenészei nevű programsorozat. A közönség most is lelkes, a nemrég megnyílt Stég Bisztró teraszának egyik sarkában lépnek fel a jellemzően dunakeszi művészek. Gaál Attila Csabát, a programsorozat szervezőjét kérdeztük a zenei kínálatról, és hogy mi az oka a változásnak.

Akkor jól értjük ugye, hogy ez nem a Fissz Feszt?

Valóban, ez nem a Fissz Feszt, ez a Dunakeszi zenészei című koncertsorozat, ahol júliusban 11 alkalommal lépnek fel többnyire helyi művészek. Nem lesznek Fissz Fesztes fellépők, gyerekek, helyettük fiatal, tehetséges Dunakeszin, illetve a környéken élő zenészek adnak műsort, akik itt nőttek fel, itt jártak iskolába és jellemzően felnőttként is itt élnek. Nekik megvan az ismeretségi körük és a megszokott fellépő helyeik, ahol gyakran játszanak. Szerettük volna őket egy csokorba összeszedni.

Mi az oka a programváltozásnak?

A Fissz Feszt idén azért nem jön létre, mert főként a háború miatt, nagyon sok kisebb fesztivál – főképp a nonprofitorientáltak, mint a miénk is – nem tudott annyi pénzt szerezni, amiből meg tudta volna valósítani a tervezett nagyszabású programsorozatot. Hála Dunakeszi önkormányzatának, a Dunakeszi Fesztre (amely idén a repülőtéren lesz megrendezve szeptemberben) befogadta a gyerekeket. Így ők még nagyobb közönséget, még nagyobb hírverést kaphatnak. A közönség ott tud majd találkozni a Fissz Fesztes csapattal – viszont mi addig se szerettük volna “parlagon hagyni” a Duna-partot. A mostani sorozatban nagyon sokféle műfaj képviselői fognak fellépni, és ahogy említettem, jó részt helyiek.

Jövőre megvalósulhat az önálló Fissz Feszt?

Idén nem volt pénzünk a nagy fesztiválra, de jövőre reméljük lesz, és terveink szerint nem csak Dunakeszin rendezzük meg a programsorozatot, hanem az ország több más részén is. Nagy az érdeklődés, hogy a tehetséges gyerekeknek minél több lehetőséget tudjanak adni. Arról, hogy mely városokban lesznek fesztek, még nem szeretnék beszélni, de több önkormányzat érdeklődik. Idén kicsit „lájtosabban”, szelídebben, de nagyon tehetséges zenészekre szeretnénk felhívni a figyelmet, akik sok esetben tanítanak is kicsiket. Ezzel szeretnénk elősegíteni, hogy Dunakeszi kulturális élete helyi, itt felnőtt művészekkel színesedjen.

A népszerű Dunakeszi zenészei nevű koncertsorozaton ottjártunkkor a Shadowlight akusztikus rockzenekar lépett fel.

A teljes műsor:

Előző cikkŐstermelői piac, parkoló és sétány a lakótelepen – megkezdődtek a földmunkálatok
Következő cikkBeérett az első gyümölcs – elballagott az első német nemzetiségi osztály a Fazekasból