Dunakesziről is érkeztek utazók a 15. Járatlan Utakon Fesztiválra, amit a 3. kerületi Hotel Aquincumban rendeztek meg ezúttal.

Nagy Gábor elmondta: már 16 országban járt és szeretné ezt a számot növelni. Inspirációk, ötletek miatt érkezett ide. Nem csak a vendégek, hanem az előadók körében is volt dunakeszi érdekeltség. Gábort megkérdeztük arról, hogy milyennek tartja városunkat azokhoz a településekhez képest, ahol eddig járt.

“Élhető város, szeretek itt lenni” – válaszolta. Utazásairól azt mondta, hogy bár az igazán durva helyek, afrikai települések még kimaradtak az életéből, de európai viszonylatban is jó azért Dunakeszi.

A fesztiválon több neves előadó is feltűnt, akik meséltek arról, miként kell sorban állni, mielőtt valaki feljutna a Himalája tetejére, de a hegymászás amúgy is fókuszban volt jó pár előadáson. Dr. Juhász Árpád Kelet-Afrikáról beszélt, Tenczer Gábor és Nagy Árpád a Tátra lengyel és szlovák oldalát hasonlította össze, dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai szakújságíró pedig Ecuador csodáiról számolt be.

Előző cikkTUZSON – A vörös szín titkai
Következő cikkKülöndíjas lett a dunakeszi csapat a Fóti Kolbin