A rendőrség a társszervekkel közreműködve idén is visszatérően ellenőrzi az árusító helyeket, mely során kiemelt figyelmet fordítanak az engedély nélkül forgalmazók kiszűrésére – figyelmeztet a rendőrség. Közben az Orpheus Állatvédő Egyesület azt kéri, ne legyen tűzijáték szilveszterkor.

MTI/Mohai Balázs
Petárdát birtokolni és felhasználni az év minden napján, így szilveszter éjjel is tilos – emlékeztet a rendőrség a honlapján, egyben 150 ezer forintos bírságot helyeznek kilátásba. A legális boltok egyébként jellemzően nem árulnak ilyen pirotechnikai termékeket.
Állatvédők közben arra kérik az embereket, hogy ne használjanak petárdákat
– legalábbis erről ír az MTI. A megfogalmazás így pontatlan, hiszen mint fentebb írtuk, petárdázni tilos, tűzijátékot viszont 31-én este 6-tól reggel 6-ig szabad üzemeltetni. Mindenesetre az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke úgy fogalmazott: a pirotechnikai eszközök durva hang- és fényhatásai az állatoknál “sokkos pánikot” okozhatnak.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Dunakeszin Facebook-csoport alakult, amely segít a megriadó, bajba jutott állatokon. Képviselők pedig azt kérik az emberektől, hogy a tűzijáték-használatot korlátozzák éjfél és hajnal 1 óra közé. Ezzel segítendő, hogy az állattulajdonosok pl. a kora esti órákban még el tudják vinni sétálni kutyájukat. Közben az egyik ellenzéki párt, az LMP közölte: törvénymódosító javaslatot nyújt be a petárdázás és a pirotechnikai eszközök betiltásáért. Miskolcon pedig már idén elmarad a városi tűzijáték.
A főtéren egyébként éjfélkor városi tűzijáték lesz, előtte, 20.15-től, Szabyest-koncerttel indítva gazdag program várja a dunakeszieket. A korcsolyapálya pedig 22 óráig lesz nyitva.
Előző cikkJanuár 11-ig érvényesek a bérletek
Következő cikkKiváló politikai bizonyítványt kapott Dióssi Csaba