A 2019-es naptári évre megváltott éves bérleteket január 11. hajnali 2 óráig elfogadják a Budapesti Közlekedési Központ ellenőrei, a rajtuk feltüntetett érvényességi időtől eltérően – tájékoztatta a BKK az MTI-t.

Az intézkedés oka, hogy a 2020-ra szóló éves bérletek megvásárlására a BKK elegendő időt kíván biztosítani az ügyfeleinek. Sok utasnak ugyanis az ünnepi időszak alatt nincs alkalma a  bérletvásárlásra, illetve sok üzleti partnerük csak az év első munkanapjaiban tudja átutalással megvásárolni, illetve munkavállalóiknak kiosztani a bérleteket – teszik hozzá.

A tájékoztatás szerint a hosszabbítás kiterjed mind a magánszemélyek, mind a cégek által vásárolt éves bérletekre, így a tanuló és nyugdíjas bérletekre, illetve a MOL-BUBI bérletekre is.

A bérleteket a MÁV-START és a Volánbusz is a meghosszabbított érvényességi idővel fogadja el Budapest közigazgatási határán belül, a Budapest-bérletekkel igénybe vehető járatain – jelezték.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy nem vonatkozik az érvényességi idő meghosszabbítása a nem naptári évre érvényes éves bérletekre, továbbá nem érinti a havi és negyedéves vagy más, rövidebb érvényességű budapesti, HÉV- és környéki bérleteket, valamint az éves nosztalgia bérleteket sem.

 

Előző cikkEzt a két virslit ne vegye meg, mert átverik vele
Következő cikk150 ezer forintot fizethet szilveszterkor