Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek Dunakeszin október 23-án. Az ünnepi rendezvényen a Bárdos Lajos Általános Iskola diákjai és tanárai adtak műsort, majd felavatták a város új szobrát, amely Wittner Mária és Gérecz Attila emléke előtt tiszteleg.
Dunakeszi október 23-án ünnepi megemlékezéssel tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. A rendezvényen közreműködött a Történelmi Vitézi Rend, a Bárdos színjátszók, a Dunakeszi Koncertfúvósok, az ünnepi beszédet pedig dr. Kerekes Dóra történész, a DHGYK intézményvezetője mondta.
„Október végi szél fúj ma is, mint hetven évvel ezelőtt. A fák levelei lassan hullanak, de nem múlhat el nyomtalanul történelmünk egyik legfényesebb és egyben legsötétebb korszaka, 1956 őszének forradalmi napjai. Ma azért gyűltünk össze, hogy szívünkben újra fellobbanjon az a láng, amelyet fiatalok és értelmiségiek gyújtottak meg, de egy egész nemzet hordozott szívében” – kezdte beszédét dr. Kerekes Dóra.
Így folytatta: „Alig három hét. Ennyi idő is elegendő volt ahhoz, hogy a magyar nemzet megmutassa a világnak, mit jelent számára a szabadság. 1956. október 23-án Budapesten diákok indultak el a Műegyetemről. Fiatalok voltak, akik nem akartak többé félni. Szabadságot követeltek, és e szó gyorsan közösséggé formálta őket.”
A beszédben elhangzott, hogy az 1956-os forradalom október 23-án a fiatalok bátorságából és a szabadság iránti vágyból bontakozott ki. Az egyetemisták által megfogalmazott tizenhat pont, a lyukas zászló és a zsarnokság elleni fellépés az egész ország számára a változás jelképévé vált. A fiatalok mellett hamarosan az értelmiségiek, az írók, a tanárok, a munkások, a parasztok és a katonák is a forradalom mellé álltak. A közös fellépés a hosszú ideje felgyülemlett elégedetlenségnek adott hangot, és az idegen elnyomással, valamint a diktatúrával szembeni szabadságvágyat fejezte ki.
Ezt követően a szónok a helyi eseményekre tért át. Október 24-én Dunakeszin zajlott le Pest megye első forradalmi megmozdulása: helybeliek és Budapestről érkezett forradalmárok lefegyverezték a helyi rendőrséget. Ugyanezen a napon sztrájkba léptek a Járműjavító dolgozói, és megalakították a Forradalmi Munkástanácsot. Este a település lakói békés, gyertyás felvonulással fejezték ki szabadságvágyukat.
„Nem sokkal később megalakult a Kövesdi István vezette Forradalmi Bizottság, valamint a Roncsek Sándor parancsnoksága alatt működő nemzetőrség. Október 31-én pedig szinte itt, ahol most állunk, magyar katonák szálltak szembe a szovjetekkel. A tűzharcban hét szovjet katona vesztette életét, és halálos sebesülést szenvedett Cserepkai István nemzetőr, négy gyermek édesapja. A budapesti harcokban is részt vettek dunakesziek: itt halt meg a 15 éves Pálinkás István. A megtorlás Dunakeszit sem kerülte el. Korsós József és Czédli István életükkel fizettek azért, mert részt vettek a forradalmi eseményekben. A 16 éves Hernádi József pedig a nemzetőrökkel Nyugatra indult, a szabadság reményével a szívében, de Gánt mellett fegyveres összetűzésbe kerültek a szovjetekkel, és Hernádi József halálos sebet kapott. Családok szakadtak szét, szívek némultak el, és hosszú évekig csak suttogva lehetett kimondani: Emlékszel? 1956 őszén…” – részletezte az intézményvezető.
Így folytatta: „A szabadságharc leverésének történetében különös jelentősége van egy számunkra, dunakesziek számára fontos személynek: Gérecz Attilának. Fejfáján, a Klauzál téren, neve mellett csak ennyi állt: Élt 27 évet – pedig nem is érte meg a 27. születésnapját. És ebből a 26 évből is 6-ot börtönben töltött. Utolsó – immár szabad – napjai során így írt: »Hát kiáltsunk még egyet utoljára, de ez a kiáltás legyen a legmesszebb harsanó. Nem! – és ezerszer nem! Nem vagyunk újszülöttje, sem megtalált gyermeke senkinek és semminek. Vagyunk ugyanaz az erő, amely ezer év óta fenntartotta és amelyik ma újra felemelte ezt az országot. Felemelte ezt a véres földet és zászlóba, piros-fehér-zöldbe borította.«
Végül a fiatalokhoz szólt: „Ma már a Ti kezetekben van a zászló, amelyet hetven évvel ezelőtt hozzátok hasonló fiatalok emeltek magasra. Gondoljatok arra, hogy a szabadság, amelyben ma élünk, amelyet ma természetesnek és magától értetődőnek veszünk, az egykori fiatalok bátorságából sarjadt. De ez a szabadság nem magától marad meg – gondozni kell, mint a friss vetést a szántóföldeken. A szabadság ugyanis nemcsak jogokat jelent. Felelősséget is. Felelősséget azért, hogy merjünk szabadon gondolkozni, hogy ne hallgassunk, amikor szólni kell, és hogy tiszteletben tartsuk mások szabadságát is.”
Megható ünnepi műsor adta vissza a forradalom időszakát
A beszédet követően a Bárdos Lajos Általános Iskola színjátszói mutatták be az Isten óvja Magyarországot! című ünnepi műsorukat.
Az előadásban Bartha Lili, Bigda Márton, Csapó Julianna, Csoszó Mátyás, György Máté, Imre Lilla, Kulcsár István, Szénási Zsanna, Zentai Lilien és Zentai Levente szerepelt. A műsorban a tantestület tagjai közül Drahos-Tóth Dóra, Domokos Ildikó, Koi Endre és Varga Péter is közreműködött.
A zenei és képanyagot Vörös István, a VOKE József Attila Művelődési Központ művelődésszervezője állította össze. A koreográfiát Gyúró Tamás, a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánctanára készítette és tanította be. A forgatókönyvet Hoványné Martikán Erika, a Bárdos Iskola színjátszócsoportjának vezetője állította össze, és ő tanította be a műsort is.
Közös értékek és személyes sorsok a szobor mögött
Az ünnepi műsort követően sor került az új szobor leleplezésére is.
A szobrot Dióssi Csaba polgármester és Zentai Levente, a Bárdos Iskola színjátszócsoportjának tagja leplezte le. A helyszínen Nyíri Márton alpolgármester osztotta meg gondolatait Wittner Máriáról és Gérecz Attiláról, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. Nyíri Márton alpolgármester a szobor jelentéséről és a két történelmi személyiség közötti kapcsolódási pontokról beszélt. Elmondta, hogy az önkormányzat már évekkel ezelőtt megálmodta a műalkotást, amely azt a gondolatiságot képviseli, amelyet szerettek volna megjeleníteni. Gratulált az alkotóknak, Orbán Elődnek és Solti Andrásnak.
Az alpolgármester elsősorban Wittner Máriáról osztott meg személyes emlékeket, hiszen jó kapcsolatot ápoltak, unokái pedig az ő osztályába jártak. Mint felidézte, gyakran beszélgettek az általuk olvasott könyvekről. Wittner Mária rendkívül művelt asszony volt, aki verseket is írt. Nyíri Mártonnak lehetősége volt megismerni és kiállítani azokat a cigarettapapírra írt verseket is, amelyeket Wittner Mária a börtönben vetett papírra. Az irodalom szeretete, a versek írása és az olvasás iránti elkötelezettség olyan közös pont volt Wittner Mária és Gérecz Attila életében, amely a szobor központi motívumában, a könyvben is megjelenik. A műalkotás így a közös kultúra és az olvasás szeretetének szimbólumává is válik.
Nyíri Márton szerint a szobor különlegessége, hogy többféleképpen értelmezhető. Szemből nézve akár egy szerelmes pár képét is felidézheti, akik egy romantikus könyv fölé hajolnak össze. A műalkotást körbejárva azonban feltárul a drámai jelentésréteg is: Gérecz Attila vállán fegyver látható, Wittner Mária oldalán pedig egy kézigránátokkal teli táska, a kompozíció jelentését pedig az 1956-os lyukas zászló keretezi. Az alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a két fiatal élete akár egészen másként is alakulhatott volna: tanulhattak, olvashattak, hódolhattak volna szenvedélyeiknek, és akár egymásba is szerethettek volna. A történelem azonban beleszólt az életükbe, és a szabadságukért is harcolniuk kellett. Választhatták volna a meghúzódást, a behódolást vagy a külföldre menekülést is, ők azonban itthon maradtak, és a magyarok szabadságáért küzdöttek.
Nyíri Márton végül arra kérte a jelenlévőket, hogy a szobrot szemlélve annak közvetlen és mélyebb jelentését is gondolják végig, majd még egy tapsot kért az alkotóknak, Orbán Elődnek és Solti András szobrászművészeknek.
Ezt követően dr. Farkas László római katolikus plébános megáldotta a szobrot.
Koszorúzással zárult a megemlékezés
A szobornál Wittner Károly, Wittner Mária fia és unokája, Agárdi Miklós, valamint az önkormányzat nevében Sipos Dávid alpolgármester helyezte el a megemlékezés koszorúját.
Ezt követően a Lengyel István által tervezett Pannon Főnix, közismert nevén a Gólya emlékműnél helyezték el a jelenlévők az emlékezés koszorúit.
A tisztelgést a Dunakeszi Koncertfúvósok zenéje és a Történelmi Vitézi Rend harangozása kísérte.
