Sorra jönnek a hírek, hogy a magas rezsiárak miatt elmaradnak olyan programok is, mint például a fővárosi adventi vásár. Nemrég Dióssi Csaba sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy stabil gazdasági helyzetből, átgondolt takarékossági intézkedésekkel indul neki Dunakeszi a télnek, azonban azt is említette, hogy idén nem lesz korcsolyapálya. Mi a döntés a többi programmal? Dunakeszin lesz adventi vásár? Ezekről kérdeztük Sipos Dávid alpolgármestert, aki egyben a Dunakeszi Programiroda vezetését is ellátja.

Sipos Dávid alpolgármester

Azt már tudjuk, hogy korcsolyapálya nem lesz, de mi a helyzet a többi eseménnyel?

Egyelőre az idei programokat vettük számba, így a költséghatékonyság érdekében nem szerveztünk koncertet, nagy fellépőt a Szent Mihály-napra. Ezzel a döntéssel megspóroltuk a színpad és a sátor állítását, valamint a hangosítás kiépítését. A Szent Mihály-napi sokadalom esetében az is segített a döntés meghozatalában, hogy több lakossági jelzést is kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a program jellege nem igényli a koncertet, nem illik ide. Az idei visszajelzések is ezt igazolták, családiasabb, meghittebb lett a rendezvény, kézzelfogható és maradandó élményeket adva a családoknak.

Szent Mihály-napi sokadalom

Az adventi vásárt megtartjuk, a Casalgrande teret és a főbb csomópontokat feldíszítjük ünnepi díszkivilágítással. Ám az előbbi indoklás miatt nem rendelünk koncerteket, a színpadállítás és a hangosítás költsége mellett a színpad őrzését is biztosítani kellene 6 héten át. Az óvodák fellépéseit és a gyertyagyújtásokat megszervezzük, adventi koszorút és karácsonyfát is állítunk, de a koncertek mellett a jégpályáról is lemondunk idén. A programok hiányában az adventi vásár árusai kedvezőbb bérleti díjak mellett tudnak idén kitelepülni.


Mi lesz a Mikulással?

A gyerekeknek régóta van Mikulás-ünnepség a művelődési házban, de azt hallottuk, a művelődési ház takarékos üzemmódban lesz, és december 10. után le is áll.

A Mikulás-ünnepségről nem mondtunk le, az még december 10. előtt van. Itt azonban még nem döntöttünk, hogy a szokott helyén, a VOKE József Attila Művelődési Központban vagy inkább valamelyik új sportcsarnokunkban tartjuk meg. Utóbbiak mellett szól, hogy a hőszivattyús és napelemes rendszernek köszönhetően lényegesen kedvezőbb összegből fűthetőek ki ezek az épületek, mint a művelődési ház.

Az önkormányzatnak évek óta több vállalása volt az év végi időszakban. Óvodai mikuláscsomagok, 65 év felettiek karácsonyi csomagja. Ezekkel mi a helyzet?

Juttatások terén nem tervezünk megvonásokat. Az idősek karácsonyi csomagjainak tartalmát már megrendeltük, hamarosan kezdjük a kihordás szervezését is. Természetesen az óvodai mikuláscsomagokra is számíthatnak a gyerekek és a szülők, hiszen sajnos még manapság is előfordul, hogy a gyermek otthon esetleg a nehéz anyagi körülmények miatt nem kap ilyenkor ajándékot.


Haladjunk tovább időrendben. Szilveszteri buli lesz?

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sokan indították az újévet, és alapozták meg a szilveszter éjszaka hangulatát a városi szilveszteri bulival. Idén is lesz, aki a zenéről gondoskodni fog. Dunakeszi ebben is egyedülálló a környéken, s bár a helyieknek szervezzük elsősorban a programot, hiszen az itt élőket szeretnénk egy összetartó közösséggé kovácsolni, a szomszédos települések lakóinak is hiánypótlóak a rendezvényeink, így a szilveszteri buli is.


Mikor lesz döntés a jövő évi eseményekről? Olyanokra gondolunk mint a Dunakeszi Feszt vagy a gyereknap.

Ezzel a válasszal szeretném megvárni a tél végét, mindenesetre a Dunakeszi Programiroda már dolgozik azon, hogy előkészítsük a jövő évi rendezvényeket is. 

Előző cikkSzerezze be jó áron a gyerekruhákat
Következő cikkItt a várva várt lakótelepi piacnap