Cikkünket frissítettük! A VOKE József Attila Művelődési Központ az alábbi közleményt adta ki a téli leállásról:

“A VOKE József Attila Művelődési Központ az idén kialakult magas rezsiárak miatt kénytelen volt átgondolni a működését, és döntéseket hozni a 2022/23-as évaddal kapcsolatban. Ennek kapcsán arra a megállapításra jutottunk, hogy a magas fűtési díjak miatt az évadot december 10-ével fel kell függesztenünk, hogy a magas fűtési költségek ne emésszék fel a jövő évi terveinket. Az idei vállalásainkból igyekszünk minél többet megvalósítani, sőt, amit lehet a jövő évi programokból előre hozni és december 10-ig megrendezni. Intézményünk 96 éve lát el közművelődési feladatokat Dunakeszin, és továbbra is elkötelezett a város és a térség kulturális életének gazdagításában.”

Azonban ahogy a városi rezsihelyzetről készült anyagunkban is írtuk, a programok zöme nem marad el, a művészeti csoportok pedig máshol kapnak helyet. Többek között a könyvtárban, vagy a régi házasságkötő teremben. De ezekről külön-külön is szólni fogunk.

Azóta kiderült, mégsem kell teljesen leállniuk, erről bővebben itt olvashat.

December 10-ig pedig sok minden lesz még a művelődési házban, például musical- és operettest, vagy éppen a Dunakeszi Teátrum előadásai.

Előző cikkA Bárdos iskola is csatlakozott az országos tüntetéshez
Következő cikkDiákok műsorával emlékeztek meg az aradi vértanúkról