Idén is nagyszabású színpadi műsorral, térzenei koncerttel, tűzijátékkal várják az ünneplőket Dunakeszi Főterén.
Kivételes program készül, ugyanis este nyolc órától az „Ez itt az én hazám!” című gálaműsort tekinthetik meg – ismert operettek és musicalek részletei, hazai slágerek csendülnek fel, felvonultatva a magyar történelem, nemzeti kultúránk és hagyományaink szimbólumait, ékköveit. Felcsendül például a Honfoglalás betétdala, a Bánk Bánból a Hazám hazám, vagy a gálaest névadó dala, az Ez itt az én hazám, Máté Pétertől.
A hazai színházi élet több jeles képviselője is közreműködik a műsor megvalósításában, valamint ahogy az már szokás, színpadra lépnek Dunakeszi büszkeségei, kulturális és művészeti csoportjai, többek között az Et vie Danse tánccsoport, valamint közreműködik az Egyesített Dunakeszi Férfikar is. A gálaműsor zenei aláfestéséről a Váci Szimfonikus Zenekar gondoskodik.
Az ünnepi műsor felvezetéseként, 19 órától térzenei koncertet adnak a Dunakeszi Koncertfúvósok, az est fénypontjaként pedig megtekinthetjük a hagyományos tűzijátékot.
Ráadásul augusztus 20-a idén egy másik alkalomból is különleges lesz Dunakeszi életében, ugyanis fölavatják IV. Béla, városunk alapítójának szobrát is a Főtéren.