Szeptember 25-én, pénteken rendezték meg a Kis kutatók éjszakája a Kőrösiben elnevezésű programot, amely az általános iskolás korosztály számára kínált játékos és interaktív betekintést a tudomány világába. Az eseményre nemcsak az iskola diákjai, hanem külsős családok is érkeztek.

A 17 és 21 óra között zajló programokon sokan vettek részt. A legnagyobb forgalom a folyamatosan látogatható, regisztrációhoz nem kötött foglalkozásoknál volt.

A résztvevők több mint húszféle program közül válogathattak. A kínálatban szerepeltek többek között fizikai és kémiai kísérletek, csillagászati bemutatók, robotika, drónok, mikroszkópos vizsgálatok, legó- és edukido foglalkozás, valamint növényekkel kapcsolatos programok is.

A robotok és a drónok természetesen ezúttal is sok gyereket vonzottak, de meglepően nagy érdeklődés övezte a kémiai kísérleteket is. A növényekkel kapcsolatos foglalkozás szintén népszerűnek bizonyult, így a természettudományok több területe is megtalálta a maga közönségét.

A program elején Szlobodnyikné Sas Ilona tanárnő köszöntötte a résztvevőket, néhány gondolatban ismertette az este programjait, majd kezdetét vették a különböző állomásokon zajló foglalkozások.

A Kis kutatók éjszakája egyik célja az volt, hogy a gyerekek ne csupán halljanak a tudományról, hanem a saját tapasztalataikon keresztül fedezhessék fel annak érdekességeit. A látogatók az este során kísérletezhettek, megfigyelhettek, kérdezhettek és játékos formában ismerkedhettek meg a tudomány számos területével.

Előző cikkÉletműdíjjal ismerték el Kundlya János több évtizedes munkáját