Kundlya Zsófia lakossági kapcsolatokért felelős megbízott még tavaly szavaztatta meg, hogy milyen játékelemek kerüljenek a Vasvári utcai játszótérre. Ezúttal nem egy meglévő tér felújításáról van szó, hanem egy új helyszínről, ahol az volt a cél, hogy az iskolás korosztály is megtalálja magának a szórakozást.

“Még tavaly kerestek meg az itt élők azzal a kéréssel, hogy a 6 éven felüli korosztálynak nagyon hiányzik a környékről egy játszótér. A helyszín megtalálása után kerestem fel Dióssi Csaba polgármester urat, aki szerencsére egyből az ügy mellé állt. Ezt követően a szülőket kértük meg, hogy szavazatukkal segítsenek kiválasztani a szerintük legjobb eszközöket, így született meg a város 24. játszótere” – mondta Kundlya Zsófia.

Kundlya Zsófia lakossági kapcsolatokért felelős önkormányzati megbízott közös játékkal nyitotta meg a játszóteret

“Köszönöm az önkormányzat munkatársainak, hogy ilyen rövid idő alatt segítettek megvalósítani ezt a kérést, a gyerekeknek pedig jó szórakozást kívánok, használják örömmel, vigyázzanak rá!” – tette hozzá a megbízott.

A játszótér kialakításánál arra törekedtek, hogy az iskolás korosztály számára is élvezhető legyen a játék

“Köszönöm Kundlya Zsófiának és Tóth Eszternek, hogy az itt élők igényei alapján tervezték meg ezt a játszóteret. Az volt felénk korábban a kérés, hogy korosztályosítsuk a városi játszótereket. Ezért a két évvel ezelőtt elkezdett Játszótérfelújítási programunk során az egészen piciknek szóló minicsúszdától kezdve a nagyoknak szóló óriás libikókán át szereztünk be játékokat, a lakosság kérésének megfelelően pedig ide elsősorban az iskolás korosztálynak kerestünk mászókákat” – nyilatkozta a Postnak Dióssi Csaba polgármester.

Tóth Eszter főkertész, Dióssi Csaba polgármester és Kundlya Zsófia lakossági kapcsolatokért felelős önkormányzati megbízott adta át a teret a gyerekeknek

Az átadón azt is megtudtuk, hogy a játszótér mellett található frissen felújított épületben két szolgálati lakást alakított ki az önkormányzat, amellyel az itt dolgozó pedagógusok, egészségügyi szakemberek elhelyezkedését fogják segíteni.

A játszótér a Vasvári és a Klapka utca sarkán várja a gyerekeket.

Előző cikkÓriási öröm a szivárványosztály tanulóinak
Következő cikkMesés programok várták a kicsiket a városi gyereknapon