A VSZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola évnyitójáról szóló cikkünkben olvashatták, hogy a képzés igazgatójának Szekeres-Joó Esztert választották. A Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolát augusztustól Veres Kornél, a korábbi igazgatóhelyettes vezeti, a Bárdos Lajos Általános Iskolát pedig ősztől Szőke Endre irányítja. Az új igazgatókkal beszélgettünk friss megbízatásukról.

Szekeres-Joó Eszter édes tehernek éli meg a technikum beindítását

Eljött a nagy nap, elindult a város első technikumi képzése. Milyen érzések kavarognak benned?

Nagy készülődéssel és izgalommal vártam a tanév kezdetét. Hasonlóan egy üzlet megnyitásához, itt is nagyon sokrétű és sokirányú előkészítő munkát kellett elvégeznünk. A munka örömteli és izgalmas. Tele kihívással és a vággyal, hogy bebizonyítsuk, méltóak vagyunk a feladatra. Mind Dunakeszi városvezetésétől, mind pedig a Váci Szakképzési Centrumtól maximális támogatást kapunk ahhoz, hogy a munkánkat zökkenőmentesen tudjuk szervezni és végezni.

A kép bal oldalán Szekeres-Joó Eszter, a VSZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola vezetője. A diákokkal közösen járták be az épülő diáknegyedet

Könnyű vagy nehéz volt összeállítani a tanári gárdát? 

A Dunakeszi Diáknegyed kínálta nyitott oktatói pozíciók hamar elkeltek.

Ez a nagyívű beruházás nem csak az ott tanulni vágyók, hanem az ott tanítani vágyó kollégák érdeklődését is felkelti.

Így aztán a toborzás során nem adódtak nehézségeink. Arra azonban gondosan ügyeltünk, hogy az oktatói testületünkbe azok kerüljenek be, akik számára nem csak a 21. századi infrastruktúra megléte, hanem a szakmájuk iránt érzett elhivatottság, a szakmai felkészültség és módszertani megújulás is fontos.

Milyenek a mostani helyszín körülményei?

Jelenlegi körülményeink maximálisan kielégítik a két osztályunk számára az oktatáshoz szükséges infrastrukturális igényeinket. Köszönet ezért a Dunakeszi Tankerületi Központnak. A testnevelésóráinkhoz pedig a VSD biztosítja számunkra a Magyarság Sportcsarnokot, így ezeket az órákat is kifogástalan helyszínen tudjuk bonyolítani.

A leendő helyünk pedig egyedülálló és minden igényt kielégítő lesz. A tantermekben a legmodernebb technológiák találhatóak. Tágas közösségi terek, melyek a nyüzsgő diákéletnek adnak teret. A munkaerőpiac elvárásaira felkészítő gépész és elektronikai tanműhely. Saját sportcsarnok és kültéri sportpálya akár a napközbeni testnevelésórák megszervezéséhez, akár a délutáni szabadidő hasznos eltöltéséhez. A külső környezetről nem is beszélve, mely már kívülről vonzóvá teszi az intézményt.

Részt vettek a bejáráson. A diákok és a tantestület mit szólt a Dunakeszi Diáknegyedhez?

Elképesztő élményben lehetett részünk a bejárás alkalmával. Hiszem, hogy mindannyiunk számára nagyon inspiráló a látvány és a tudat, hogy mi vár ránk a következő tanévtől.

Izgatottak várják a leendő iskolások a Dunakeszi Diáknegyedet

Mit jelent az iskolának Lányi Ferenc neve?

A technikum névadója Lányi Ferenc, a név pedig kötelez. Lassan száz év telt el azóta, hogy a városunkban megkezdte a munkásságát, és dolgozott annak fejlődéséért, a fiatalok oktatásáért, a családok jobblétéért, a kultúra és a sportélet megszervezéséért. Az ő élete, hite, céljai, elvégzett munkája és embersége legyen minta iskolánk nagy családjának minden tagja számára. Különösen fontos számunkra, hogy oktatói munkánkban hitelesek legyünk, hogy tanulóinkat naprakész, 21. századi tudással vértezzük fel úgy, hogy intézményünket elhagyva, a felsőoktatás és a munkaerőpiac színterein magabiztosan helyt tudjanak állni.

Szőke Endre lett a Bárdos iskola új igazgatója

Mesélne kicsit az eddigi pályafutásáról?

Szőke Endre vagyok, a szakmai munkám, a 33 éves nevelési-oktatási tapasztalatom általános iskolai tanítóként Nagyorosziban kezdődött, majd Dunakeszin folytatódott 2015-ben. 2018-tól Budapesten intézményvezető-helyettesként leginkább a neveléstudományi és közoktatásvezetői tanulmányaim során elsajátított ismeretek, kompetenciák biztosították a munkám hátterét. Most újra itthon, Dunakeszin kezdtem a tanévet.

Szőke Endre, a Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatója

Igazgatóként mit tekint fő szempontnak?

Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, segíteni, támogatni őket, megtapasztalni fejlődésüket, sikereiket, örömüket. Ezt tanórai keretben és egyéb közösségi programok szervezése által is folytattam.

Erősségemnek tartom, hogy könnyen megtaláltam a hangot a gyerekekkel, És eddigi munkáim során a kollégákkal is sikerült továbbfejleszteni az adott közösséget, amelyet az intézmény, A hivatásunk iránti elkötelezettség és A magas szintű szakmai munka elengedhetetlen részének gondolok.

Tartom, hogy vezetőként is fontos empatikusnak, megértőnek, együttműködőnek és következetesnek lenni – erre tudatosan törekedtem a pályám során.

Jelentős szakmai kihívásnak tartom az intézmény igényes, előremutató, stabil vezetését. Biztos vagyok benne, hogy megfelelő szakmai ismeretek birtokában, azt folyamatosan fejlesztve, tudását másokkal megosztva, az intézmény vezetője – a vezető társakkal, a tantestület tagjaival egy csapatként végzett tevékenysége – biztosítani tudja az iskola nevelés-oktatási tevékenységének deklarált céljait. Biztos vagyok benne, hogy kitűnő pedagógusközösségünk tagjainak gyermekközpontú szemlélete, közösségi összetartása, hivatásuk szeretete biztos alapot nyújt az eredményes, közös munkánkhoz.

Mik a céljai igazgatóként?

Fontos célnak tartom az intézmény működésének stabilizálását, munkatársi közösségének megtartását, erősítését, az infrastruktúra rekonstrukcióját. Mindezt úgy, hogy hagyományainkat, eredményeinket figyelembe véve nyitottan, rugalmasan, tevékenységünk színvonalát, értékeit megőrizve dolgozzunk együtt a tanulókkal, a szülőkkel, a fenntartónkkal és a városunk önkormányzatával.

📌Szőke Endrével, a Bárdos Lajos Általános Iskola frissen kinevezett igazgatójával a felsős udvar esetleges…

Közzétette: Szabó József – 2023. szeptember 4., hétfő

Helyettesből igazgató – Veres Kornél került az FFAMI élére

Önnek nem újdonság az intézmény vezetésében részt venni, de ha jól tudjuk, még régebb óta kötődik az intézményhez.

Valóban. Gyerekként ebben az iskolában kezdtem meg hegedűtanulmányaimat, még a “kék” iskola melletti faházban. Az elmúlt 10 évben intézményvezető-helyettesként dolgoztam az intézményben.

Veres Kornél, az FFAMI új igazgatója

Milyen vezetői célokat fogalmazott meg?

Ahogy eddig,

a jövőben is célom, hogy iskolánk kiemelkedő teljesítménye a művészetoktatás területén folytatódna, emellett megőrizve A hagyományainkat.

Szeretném, hogy sokszínű programjainkkal, amelyek a nagyközönségnek is szólnak, a város kulturális életében továbbra is jelen legyünk. Ehhez a munkához kérem a szülők, a tankerület munkatársainak és a város vezetőinek további támogatását!

Előző cikkKülönleges tehetségek érkeznek Dunakeszire
Következő cikkÚjabb nyomravezetői díjak – Valaki nagyon nem bír magával