Izgalmas napokon van túl a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (FFAMI). Az óvodásoktól a szülőkig mindenki megismerhette őket. Pénteken a növendékek adtak pazar gálaműsort, szombaton pedig családi napra várták azokat, akik szerették volna közelebbről is megismerni az iskola életét – mint leendő diákok. Cikkünk végén megtalálja a felvételivel kapcsolatos információkat is.

Az iskola igazgatójával, Farkas Pállal beszélgettünk arról, mivel is készültek pontosan a családoknak.

A családi napon a gyerekek kipróbálhatták a hangszereket is

“A mai nap a családi napunk, amelyen kifejezetten az új növendékek részére egy izgalmas bemutatkozást szerveztünk. Ezen a gyerekek és a szülők megismerkedhetnek az épülettel, a tanárokkal, a hangszerekkel, a táncosokkal és más művészeti ágakkal – így egy nagyon-nagyon színes forgatagot látnak az intézmény életéből” – kezdett bele az igazgató.

Ha jól tudjuk, komoly hagyománya van a családi napnak.

Ezt a rendezvényt tíz éve – mióta az iskolát vezetem – mindig megtartjuk. Előző nap pedig a tanulóinknak és a szüleiknek, illetve az érdeklődőknek megrendezzük az összművészeti gálát. (Erről mi is beszámoltunk – szerk.) Többféleképpen is bepillantást engedünk a zenei életbe. A családi napot megelőzi az óvodásokkal való találkozás, amelyet a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar évek óta folytat, illetve a művészeti iskola kis növendékei is kimennek az óvodákba, hogy a gyerekek találkozzanak ezzel a lehetőséggel, ezzel a képzési formával.

A Dunakeszi Szimfonikus Zenekar minden évben koncertet ad a dunakeszi óvodásoknak, forrás: VOKE József Attila Művelődési Központ Facebook-oldala

Mivel készültek a családi napra?

Az eseményünk kiválóan sikerült, hiszen a fúvószenekartól kezdve a vonószenekarig, a táncosokig az összes szak képviseli magát. Közben az épületben a tanáraink várták a növendékeket, akik a hangszerekkel ismerkednek, míg a képzőművészeink például arcfestéssel foglalkoznak, és rendeztek egy kisebb kiállítást is. Vetélkedővel is készültünk, amin pontokat lehet gyűjteni. Ezeket be lehet váltani olyan iskolai kis ajándékokra, amelyek emlékezetesek maradnak.

A program egyébként a júniusi felvételi miatt is hasznos volt a családoknak, a felvételi részleteiről itt tájékozódhat.

Előző cikkImádják a látogatók a II. Családi KRESZ-napot
Következő cikkMennyi egy gombóc fagyi Dunakeszin?