Dunakeszin a nyári időszak legkedveltebb helyszíne a dunai strand. Igényes büfék, gyönyörű táj, kerékpárút, játszótér, stég és zöld pázsit várta eddig is a strandolni vágyókat. Idén azonban még jobb szezon ígérkezik, ugyanis hamarosan például SUP-ot, kajakot vagy napozóágyat is biztosítanak. Június 1-jén a fürdési határt jelző bóják is kikerülnek, a jó idő is adott, úgyhogy beach body ide vagy oda, irány a Duna.

A strandot díjazta már szakmai zsűri, de a népszerű turisztikai portálok rendszeresen beválogatják a legjobb szabadstrandok közé. A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban évről évre részt vesz a város. Bár ezt a pályázatot eredetileg a balatoni strandok fejlesztésére hozták létre, sikerült elérni, hogy dunai partszakaszra is lehessen támogatást igénybe venni, így nem teljesen önerőből zajlik a szolgáltatások bővítése. Ilyen például a kulturált mosdó vagy a taktilis vezetősáv is.

Mosdó a strandnál, amely június 1. – augusztus 31. időszakban 9:00-21:00 között tart nyitva, hétfőtől-vasárnapig

Ahogy azt tavaly jeleztük, idén az önkormányzat megteremti a vízi- és sporteszközök használatát lehetőségét, amelyekhez mentőmellényt is biztosítanak majd.

Sporteszközök bérlésére is lehetőség lesz

Emellett biztonsági kamerákat és kerékpáros szervizoszlopot telepített a strand területére, valamint fejlesztették a zöldfelületet. A gyepfelület felújítása már tavaly elkezdődött, amelynek folyamatos vízellátásáért öntözőrendszert épített ki a város. Azoknak, akik nem csak nyáron járnak a Duna-parton, biztosan feltűnt, hogy a szezonon kívül gyönyörű virágok borítják a fák alatti részt, ilyenkor nyáron pedig zöld füvön lehet heverészni.

Büfék a strandon

A kutyásoknak külön partszakasz áll rendelkezésre, aki pedig a helyi élővilágot szeretné közelebbről megismerni, végigsétálhat az izgalmas madártani ösvényen is.

Óvodások és iskolások is rendszeresen látogatják a tanösvényt

A területen egyébként strandfelügyelet is működik. Az ő feladatuk elsősorban az, hogy a „gazda vigyázó szemével” jelezzék, ha valamire szükség van. Például gyakoribb szemétszállítás, játszóeszköz megjavítása stb. De ők azok, akik megkérnek mindenkit a szabályok betartására is.

A környezetbe illeszkedő játszótér várja a kisebbeket

A strandon egy új faház kapott helyet, ahol egyrészt a strandőrség fog üzemelni, másrészt az eszközöket itt lehet majd kikérni. A vízi- és pihenőeszközök között megtalálhatóak lesznek kajakok, kenuk, SUP-ok és napozóágyak is.

Lényeg a lényeg: június 1-től indul a strandszezon.

Előző cikkSzúnyogokat gyérítenek Dunakeszin – mutatjuk a teendőket
Következő cikkIdén is megmozdul Dunakeszi