Elkészült a Szent István utca – Bartók Béla utca kereszteződés felújítása
Még nyár végén marták fel a kopóréteget, és aszfaltozták újra a Szent István és Bartók Béla utca találkozásánál lévő csomópontot.
A kereszteződés részben állami, részben...
Dunakeszin kapták el a körözött személyt – videó az elfogásról
A megadással és a közreműködéssel is nehezen boldogult az a 31 éves férfi, aki ellen 8 elfogatóparancs volt érvényben. A túlerő elsőre nem győzte...
Összevertek egy utast Fótnál a vonaton – segítsen a dunakeszi rendőröknek a tettest megtalálni!
Megvertek egy utast a Budapest-Vác között közlekedő vonaton, a Fót-Alagi major és Fót vasútállomás között. Az eset még július 21-én történt, de a rendőrség...
Parkoló épül az Alagi tagóvoda mellett
Aki járt már az Alagi tagóvoda felé, az tudja, hogy az Óvoda köz elnevezésű zsákutcában található intézménynél több mint nehézkes a parkolás és a...
Jól működik a katolikus iskolánál kialakított parkoló
Még nyáron írtunk arról, hogy a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolánál elkészült egy olyan parkoló, ahol a gyermeküket iskolába hozó szülők csak arra...
Nagy buli lesz a 9. ALcSÓfesztivál
2013-ban indult el az ALcSófesztivál, azóta is ugyanaz a szervezők célja: hagyományteremtő szándék mentén alsói közösségi esemény szervezése színes, érdekes, közkedvelt zenés-táncos programokkal. Idén...
Ilyen volt a Dunakeszi Feszt zárónapja
A Dunakeszi Feszt harmadik napján már elég erős szél volt a területen, néha az eső is eleredt, de a változékony időjárás sem riasztotta el...
Megvan a Dunakeszi Feszt nyertese
Ahogy azt már megszokhatták, most is a vasárnapi koncert előtt sorsolták ki a Dunakeszi Feszt fődíját. Sőt, most két nagy nyeremény is volt: a...
Minden korosztályhoz szólt a 120 éves ember zenés produkció
Az államalapítás ünnepére különleges produkcióval készültek a szervezők, ám az időjárási körülmények miatt le kellett fújni a rendezvényt. A 120 éves ember – Történelmi...
A jó öreg Tankcsapda
Az idén 33 éves Tankcsapda adott koncertet a Dunakeszi Feszt második napján. A közönség folyamatos tank-csap-da rigmussal töltött ki minden szabad pillanatot, amit Lukács...
























