Vélhetően sok gyermek tette fel a címben szereplő a kérdést néhány évtizeddel ezelőtt, mikor egyik napról a másikra eltűnt a fiúcska az iskolából. Sőt Dunakesziről is, ráadásul a családjával együtt. Elfeledett, tragikus emberi sorsok, egy rendhagyó kutatás, és egy elhívatott tanítónő, aki nem történelmi adatokat igyekezett tanítani a diákjainak, hanem valami sokkal többet. Ismerjék meg Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola pedagógusát, Petőné Herman Noémit, és a nem hétköznapi kezdeményezést: az „Üres Padok” projektet, valamint a tragikus sorsú dunakeszi kisdiákot, Molnár Pált. Interjú.

A tragikus sorsú Molnár Pál egy régi fényképen

Nemrég ön szervezte az iskolájában az Üres Padok projektet. Mi volt ezzel a célja?

Egy olyan kutatásról van szó, melyet iskolák diákjai végeztek, és annak jártak utána, mi történt iskolájuk egykori tanulóival. Pontosabban van-e olyan egykori iskolatársuk, akit a holokauszt idején elhurcoltak. A gyerekek még bátran és őszintén mernek kérdezni. Mint ahogy tehették azt azok, akiknek a deportálások idején egyszer csak eltűnt az iskolatársuk. Most még élhetnek – bár mind kevesebben -, azok, akik megélték a II. világháború borzalmait, esetleg az áldozatok közvetlen hozzátartozói, őket felkutatva, első kézből van mód arra, hogy megtudjuk, hogyan is zajlottak egykor ezek az események, és a holokauszt.

Rettenetes emberi sorsok, elhurcolások, munka-, és haláltáborok.

Sokszor ezzel a felfoghatatlan eseménnyel, a holokauszttal, nyolcadik osztályban találkoznak először a tanulók a történelemórákon. Fontos, hogy a gyerekek ne csak számadatokkal, csontsovánnyá fogyott emberek képeivel és rémisztő felvételekkel találkozzanak, hanem megismerjenek egy-egy sorsot, egy-egy embert, egy-egy áldozatot. Ezzel a kutatással arcot adunk a tömegnek, hiszen ezek nem név- és arcnélküli emberek voltak, hanem tragikus sorsú emberek.  A diákok pedig a kutatómunka során egy, vagy több velük egykorú kisdiák sorsának járnak utána, akivel azonosulni tudnak, akinek a drámai sorsán keresztül találkoznak ezzel a történelmi tragédiával.

Honnan jött a kezdeményezés ötlete?

Nem titok, nekünk, pedagógusoknak egyre nehezebb feladatunk van, hiszen a mai gyerekek médiafogyasztási szokásai miatt olyan impulzív ingerekre van szükségük ahhoz, hogy felkeltsük az érdeklődésüket és fent is tartsuk azt, amire a hagyományos tanórák meglehetősen ingerszegénynek mutatkoznak. Emiatt keressük a lehetőségeket, miként lehetne olyan módszerekkel tudást átadni, ami valóban eljut hozzájuk, megérinti őket. Nagyon messzire nyúlik vissza a kezdeményezés gyökere. Az előző osztályommal egy egészen ártatlan olvasmányélmény alapján indult el a mi történetünk.

Mi volt ez a történet?

Mátyás király és a kolozsvári bíró meséje.

Petőné Hermann Noémi, aki a kutatásért felelt, emellett pedig az intézmény igazgatóhelyettese – Fotó: Dunakanyar Régió

Valóban messze nyúlik vissza, és elsőre nem is látni a párhuzamot…

Ez a mese felkeltette az érdeklődésüket, rengeteg kérdés merült fel bennük és elindított egy beszélgetést, majd eljutottunk ahhoz a témához, hogy mindig is voltak elnyomók és elnyomottak. Ezen elgondolkodva

elkezdtünk kidolgozni egy tolerancia füzetet,

melyben a tolerancia, az empátia és a másság elfogadása volt a cél. Mint például vakok, mozgássérültek, stb. és sorba vettük azokat a tényezőket, melyek különbözővé tesznek minket, embereket, éppen ezért arra van szükség, hogy megismerjük, segítsük őket és egymást, hiszen „Máshogy mindenki más – mindenki máshogy egyforma”.

Hogy kell elképzelni ezeket a munkafüzeteket?

Irodalmi műveken keresztül próbáltam őket érzékennyé tenni. Elolvastuk és megbeszéltük többek között  A három selyp lány, A rút kiskacsa,  A kis bicebóca,  vagy  A három nyúl című műveket. Meséken keresztül jutottunk el a másság megismerésén keresztül, az együttérzésig és elfogadásig. Ezekről az olvasmányélményekről pedig sokat beszélgettünk. Ahogy nőttek a gyermekek, úgy kerültek egyre komolyabb témák is szóba, például a különböző vallások, így a zsidóság is. Arra törekedtem, hogy ezt természetesen kezeljék, és hogy ne a II. világháborús események kapcsán találkozzanak azzal, hogy az emberek lehetnek izraelita vallásúak is.

Amikor a Nobel-díjasokról tanultunk megemlítettem, hogy sokan közülük zsidó származásúak voltak.

Többek között a tolerancia füzetek kapcsán egy EMMI pályázaton vettem részt és egy  igazán különleges, 10 napos pedagógus továbbképzésen voltam a jeruzsálemi Yad Vashemben. A továbbképzés tapasztalatairól megjelent egy rövid cikk a Dunakeszi Polgárban, amit olvasott Denke Emma, aki megkeresett és felhívta a figyelmem az „Üres padok” projektre. A projekt kezdeményezése a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettől indult, és a Zachor Alapítvánnyal karöltve támogatják a projektet, melyben általános – és középiskolák vesznek részt egy, olyan kutató munkával, melynek célja, egykor az iskolában tanult és a holokauszt áldozatává vált tanuló(k) felkutatása.

Az első nyom – Ilyen dokumentumok alapján kutattak a gyermekek

Hogyan zajlott az önök kutatása? A Bárdos Iskolában nyomára bukkantak ilyen diáknak?

Igen, a mi kis Molnár Palinkra. A volt osztályomból öt gyermekkel, – akik már felső tagozatosok – kezdtük meg a kutatást. Az 1940-1944-es iskolai anyakönyveket kerestük elő és böngésztük át. A háború előtt még kötelező volt a diákok adatai mellett feltüntetni a vallásukat is. El lehet képzelni, milyen izgatottak és lelkesek voltak a gyerekek, hiszen régi iratok között keresgélhettünk, tényleg valódi kutatómunka folyt. Így bukkantunk a nyomára Molnár Pálnak. Megismertük az anyakönyvből születési dátumát, tanulmányi eredményeit, lakcímét, szüleit és nagyapját is. Ennek a 13 éves fiúcska sorsának az alakulását próbáltuk meg felgöngyölíteni. Kiderítettük, hogy a négy elemi elvégzése után jó tanulmányi eredményeinek köszönhetően a Dunakeszi Koedukált Polgári Iskolába tanult tovább. Ennek a polgárinak volt diákja Gettler Gábor is, aki szintén a holokauszt áldozata lett, csakúgy, mint Hirsch Julianna, aki egy pici, 6-8 éves kislány volt és a hamarosan költözködő Szent István Általános Iskolában alig, hogy megkezdte az iskolai tanulmányát.

Kiderült, mi lett Molnár Pállal?

Nagyon érdekes az élet, és meglepő, mire lehet jó egy közösségi oldal. Megtaláltuk Palika egyik unokatestvérét, Bársony Évát, akivel felvettük a kapcsolatot. Kaptunk tőle egy családi képet, melyen szerepel Pali is. Talán ezzel a fényképpel való találkozás volt a legmegrázóbb pillanata a kutatómunkának. Arca lett egy névnek, egy iskolai tanulmányi eredménynek, egy sorsnak.

Dunakeszi zsidó lakosainak nagy részét, így Palit és családját is 1944. május 22-én a váci gettóba hurcolták,

aki a pesti gettóba kerül, az esetleg túlélhette a kegyetlen időszakot. Akiket viszont Vácra vittek egyből Auschwitzba deportáltak.

Összegyűjtöttük a Molnár Pállal kapcsolatos információkat, és készítettünk belőle egy kisfilmet, aminek utóélete is lett, ugyanis később díjat is nyertünk ezzel a filmmel.  A Centropa Alapítvány által meghirdetett, ’A zsidóság története nálunk’ című videókészítési versenyen második helyezést értünk el az „ Akié a múlt, azé a jövő” című videófilmünkkel.

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=wfLEsyryCXY[/youtube]

És úgy tudni, Emlékjelet is állítottak. Mesélne erről?

Igen, a kutatás végén a holokausztnak áldozatul esett diákok emlékére az iskolákban egy Emlékjelet helyeznek el. Így tettünk mi is. Az „Üres Padok” emlékjelen Molnár Pál neve mellett a már megemlített másik két diák neve helyet kapott. Az emlékjelet egy ünnepség keretén belül avattuk fel, ahová eljött többek között Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, Dr. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ Közép-Magyarország Területi Csoportjának elnöke, városunk képviseletében Erdész Zoltán alpolgármester és még sokan mások. Nagy örömünkre eljött Molnár Pál unokahúga, Bársony Éva is, aki maga avatta fel az emlékjelet, amely a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyik hallgatójának, Zsiga Renátának a munkája és a Hiány címet viseli.

Az ünnepségen elhangzott iskolánk névadójának, Bárdos Lajosnak az egyik műve is. Hiszen 1944-ben elsőként ő komponált zeneművet a holokausztról Jankovich Ferenc szövegére, A nyúl éneke címmel.

 

Bársony Éva, Molnár Pál unokahúga avatta fel az Emlékjelet – Fotó: Dunakanyar Régió

Tragikus apropóból, ám sikeres kezdeményezés volt, ön pedig elhivatott pedagógus. Lehet tudni a későbbi terveiről?

Úgy látom, ez a projekt munka valóban élményszerűvé teszi a tudás megszerzését, a végén pedig van produktum. A pozitív tapasztalatok miatt több, más témában is tervezünk ilyen közös munkát a gyerekekkel, melyekről még nem szívesen beszélnék addig, míg biztossá nem válnak.