Ünnepeltek, táncoltak, vicceltek. Csak úgy, mint mindig, ismét tiszteletteljes, ám derűs összejövetelt tartott a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub. Szívhez szóló köszöntések a születésnaposoknak, és az édesanyáknak, avagy mutatjuk, hogy ünnepeltek és mulattak Dunakeszi büszkeségei. Ráadásként megtudtuk a boldog, hosszú élet titkait is. A helyszínen jártunk, tartsanak velünk.
2018. május 2-án ismét megtelt élettel a VOKE József Attila Művelődési Központ színházterme, ahol a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub dupla ünnepséget tartott. Egyrészt közeleg a május első vasárnapja, így köszöntötték az édesanyákat, és persze nagymamákat, sőt dédnagymamákat is. Ez utóbbi pedig még inkább érthető, hiszen az összejövetel másik apropója a különböző évfordulójukat ünneplő születésnaposok voltak: jelesül a 75, 80, 85, és a 90 évesek, sőt, két 95 éves klubtagot is köszöntöttek klub társaik, valamint a Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetégének Elnök helyettese, Dunakeszi Polgármestere, a VOKE József Attila Művelődési Központ Igazgatója. Ráadásul gazdag, változatos, szívet melengető programmal.
A Művelődési Központ oldalsó bejáratánál már az esemény kezdete előtt hosszú sor kígyózott, türelmesen, mégis huncutkodva, halk zsibongással vártak a meglepetésnek szánt kisiskolások, a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola 3. a osztálya, azzal a kifejezett szándékkal, hogy műsorral köszönthessék az ünnepelteket, és az egybegyűlteket. Eközben az egykori bálteremben pontosan 14.00 órakor elkezdődött az ünnepség, melyet ezúttal is a klub vezetője, Zupka Sándor úr köszöntő szavai nyitottak meg.
Az ünnepség narrátora Radvánszki Edit asszony a Klub Művészeti Csoport Vezetője felkérésére kis idő elteltével pedig már a kisiskolások lepték el a színpadot, és adták elő nagy átéléssel és lelkesedéssel repertoárjukat. Műsoruk változatos volt, mivel a tánc, ének, vers közül mindenki megtalálhatta azt, ami a legjobban megérintette a szívét.
Őket pedig a „Nagymamák kórusa” váltotta, azaz a klub megújult énekkara, melynek új karigazgatója van, Balogh Györgyi személyében. Ő vezeti, tanítja, és formálja a kórust. Különös pikantéria, hogy kétszer csendült fel a műsorban ugyanaz a dal, a kicsik után a nagyobbak előadásában is.
A kórust Borsi Sándorné asszony beszéde követte. A Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének alelnöke egy szép verssel köszöntötte az édesanyákat, és időnként meg-megremegő hangon azokat is, akikhez már csak a temetőbe lehet ellátogatni. A beszéde, és a szép hangsúllyal elmondott vers annyira meghatotta a hallgatóságot, hogy volt, aki utána oda is ment hozzá, hogy megköszönje Neki személyesen.
Borsi Sándorné a lapunknak elmondta, sűrűn járja az országot, a szövetség nyugdíjas vasutas klubjait, – melyek az évek során mindenki számára nyitottak lettek, – ám mint mondja, az egyik legnagyobb főt számláló 370 fős, és a leggazdagabb, színes programokat kínáló klubról van szó. Így és ezért is Dunakeszi joggal lehet büszke a közösségre. „Csöpi magasra tette a lécet – említi az egyik ünnepeltet, aki egykor a vezetője volt a klubnak -, de az őt váltó klub vezetőnek, Zupka Sándor úrnak sikerült tartania a színvonalat, sőt… Nagyon nehéz ennyi embert összeszervezni, hiszen a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub több mint 300 fős taglétszámának koordinációjáról van szó, évente több esemény kapcsán” – mondta el gondolatait Borsi Sándorné asszony lapunknak.
Az ünnepség forgatókönyvének megfelelően hamarosan szólítják az ünnepelteket. Tudják, a 75, 80, 85, 90 és a 95 éveseket. Székeket helyeztek a színpad köré, és ide szólították egyenként a születésnaposokat. A biztonság kedvéért kísérőt is kaptak, ám akadt olyan nyolcvan feletti ünnepelt, aki szinte odaszaladt a székhez, a kísérője szinte csak mögötte lépkedhetett.
Mint ahogy ezeken a hangulatos összejöveteleken lenni szokott, nem maradt el a kellemes ebéd, majd az élőzenés táncest sem. Lapunk munkatársa eközben két ünnepelttel beszélgetett, hogy megtudja a hosszú, boldog élet titkát. Figyeljenek csak!
Merksz Ferencné, Virág Margit klubtag idén ünnepelte a 95. születésnapját. Élénk, friss mozgású hölgyről valóban kevesen mondanák meg, hány éves is valójában. Mint kiderült, a családjában nem ő az első, aki ilyen szép kort ünnepelhetett, hiszen Margit édesanyja 101 éves koráig volt a családjával. Hogy mindez csupán genetika lenne? A beszélgetés során kiderült, hogy ugyan lehetnek jó gének, ám ennél sokkal többről van szó! Tenni akarásról, a szeretet erejéről, és még sorolhatnánk mitől függ a mennyi . Öröm hallgatni Margit nénit, aki a Dunakeszi Postnak elmesélte, hogy világ életében aktív életet élt, és erről a mai napig sem mondott le. Annak idején három fiúnak, és egy lánygyermeknek adott életet, akik körül sok teendő volt. Emellett pedig 16 évig ápolta a férje szüleit. Mindemellett pedig főállásban dolgozott. Ahogy mondja: mindig volt feladat.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/dunakeszipost/videos/1940165276294737/?t=1″ width=”500″ height=”400″ onlyvideo=”1″]
Amikor elindult a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub, akkor elsőként csatlakozott. Ám ami a leghihetetlenebb: most, 95 évesen is új kihívásokat keres. Nemrégiben például imacsoportot alapított. Hogy honnan jött az ambíció? „Sugallatot kaptam, – mondta – ezt másként nem is lehet”. Így indította útjára Dunakeszin a Szeretetláng Imakört. Telefonált, szervezkedett, imakönyveket rendelt, és rendszeresen összejárnak, nem is kevesen, 18-19 fő gyűlik össze ilyenkor, hogy közösen mondják el az imákat. A beszélgetés során kiderül, hogy a nagy múlttal és célokkal rendelkező Margitnak azonban sok más titok is van még a tarsolyában. Szereti például a humort, és ő maga is szívesen tréfálkozik. Emellett pedig aktív nagymama, sőt dédnagymama, és büszkén,boldogan mutatja fotóalbumát. Az évek során a lakás nappalija sorra telt meg egyre több gyermekkel és felnőttel, ő pedig az évek alatt szinte mit sem változott.
Egy kedves történetet is elmesélt. Közel lakik az óvodához, ahol egyszer elsétált a kerítés mellett, és egy kis dédunokája meglátta. Odarohant a kerítéshez, és kikiáltott. Arra próbálta rávenni, hogy hadd menjen ő hozzá az óvoda után. Kérlelte, hívja fel édesanyját, és kérje el. Később ugyanezzel a dédunokával mentek haza, és az út egy zebrán keresztül vezet, ahol a kis óvodás az úttestet érvén megfogta a Margit néni kezét, és úgy mentek át a gyalogosátkelőn. Átérve a túloldalra derűsen, huncut szemekkel ránézett az unoka, úgy mondta: „Na, segítettem neked dédi átmenni a zebrán”. A beszélgetés végén néhány fontos tényezőt említ:
A pénz egyáltalán nem boldogít. Az nem ad semmi szeretet!
Nincs nagy titka a hosszú és szép életnek. Csak a szeretet boldogít! Én csak úgy ontom magamból a szeretet. Egy mosoly igazán nem kerül semmibe! Az élet nagy titka a szeretet, és annak továbbadása, valamint a család összetartása” – osztotta meg velünk a szép útravalót.
Egy másik születésnapossal is sikerült beszélgetnünk a titokról, hogyan lehet megőrizni testi-lelki frissességet, hogy miként lehet igazán szép, minőségi életet élni. Sokan ismerhetik Terbe Józsefné Ilonát, akit mindenki csak Csöpi néniként emleget. Korábban sokakat tanított Dunakeszin, majd pedig a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub elnöke volt 2016-ig. Hihetetlen, talán senki sem gondolná, de idén nyáron ünnepli a 80. születésnapját. Mint mondja, ő abban hisz, hogy az embernek legyenek mindig céljai. Mindössze négy éves volt, amikor a fejébe vette, hogy szeretne tanyasi tanítónő lenni. Ettől kezdve ez volt az egyik cél, ami a szeme előtt lebegett. Már éppen megvalósult volna az álma, amikor fiatal lányként egy hosszan elhúzódó betegség miatt le kellett tennie a céljáról, ugyanis a betegség után még egy évig speciális diétán kellett lennie, ez pedig a tanyavilágban nehezebben megoldható. Így kapta meg őt – sokak örömére – Dunakeszi, a város, ahol született, hiszen 40 évig tanított a Bárdos Lajos Általános Iskolában. Mint mondja, a másik nagy célja a család volt, hiszen a biztos háttér kell az élethez. Két leánygyermeket szült az évek során.
„Boldog, szép élet volt, sokat kellett dolgozni, de megérte.” Hangsúlyozza:
a lényeg, hogy legyenek célok.
Mint mondja, mikor abbahagyta a tanítást és nyugdíjba vonult, megtalálta a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klubot, ahol ismét találkozhatott az egykori tanítványának a szüleivel. Rengetegen csatlakoztak a klubhoz, melynek 21 évig a vezetője is lett. Azon dolgozott ez idő alatt, hogy – ahogy ő fogalmazott, – minél többet, minél szebbet tudjon adni. „Hogy átélhessék a klubtagok mindazt, amit fiatalon esetleg nem kaphattak meg” – mondta Csöpi néni. Még lányai, sőt az unokái belefolytak a klubbal kapcsolatos teendőkbe, ha kellet, táncórákat is tartottak, de pénzt semmiért nem kértek, csupán szívből cselekedtek.
És máris új célt tűzött ki zászlajára: meg szeretné írni a családja, és a maga történetét. „Erre eddig nem volt időm, folyton akadt valami, de már alig várom, hogy belevessem magam a munkába” – mondta lelkesedéssel lapunknak. Emellett ő is a szeretetet, az adni akarást emelte ki, mint az élet legfőbb célját.
Lapunk munkatársa pedig elbúcsúzott ugyan az ünneplő, életvidám nyugdíjasoktól, ám ők még maradtak, tovább ropták a táncot az egykori bálteremben, és ki tudja, meddig mulattak…
