Arról már többször írtunk, hogy a IV. Béla Király Gimnázium és Lányi Ferenc Szakgimnázium épületegyüttesének építése jól halad. Szintén beszámoltunk arról, hogy felmenő rendszerben, egyelőre a Radnóti Miklós Gimnázium tagintézményeként 2022 szeptemberében elindult 2 gimnáziumi osztály is. Ők ideiglenesen a Fő út 143. alatt található felújított épületben kaptak helyet. Mostani cikkünk apropója pedig az, hogy az önkormányzatnak sikerült elérnie, hogy 2023 szeptemberétől már a technikumi oktatás is elkezdődjön.

Nagy az érdeklődés, záporoznak a kérdések, így összefoglaltunk minden hasznos tudnivalót arról, hogyan lehet jelentkezni a két induló osztályba.

A 2023/2024-es tanévben megkezdi működését a Váci SZC Lányi Ferenc Technikum, amely a jövő évben a Király Endre Technikum és Szakképző Iskola telephelye lesz. Az oktatás helyszíne: Dunakeszi, Fő u. 143.

Két ágazatra lehet jelentkezni:

8010 Informatika és távközlés ágazat: Informatikai rendszer– és alkalmazás-üzemeltető technikus (szakma) – szakmai azonosító: 5 0512 1202

8020 Gazdálkodás és menedzsment (ágazat) – Pénzügyi-számviteli ügyintéző ( szakma) – szakmai azonosító: 5 0411 0901

Felvételi:

Tehát a tagozat kód, amit meg kell jelölni a felvételi eljárásban a 8010 és a 8020!

A központi írásbeli felvételit bármelyik középiskolában meg lehet írni. Valószínűleg szóbeli felvételire is sor fog kerülni, ezt már a Fő út 143-ban szeretnék megtartani. Ennek időpontjáról a Király Endre Technikum és Szakképző Iskola honlapján lehet majd tájékozódni. (A linkre kattintva majd görgessen legalulra)

Mit tanulnak meg a diákok a képzés során?

Informatikai rendszer– és alkalmazás-üzemeltető technikus:

Informatika és távközlés ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus adott cég munkatársaként helyben telepített, illetve felhő szolgáltatásként igénybe vett hálózati eszközök, szerverek, valamint alkalmazások összehangolt működését biztosítja. Ajánlott minden fiatal számára, akit az informatikai eszközök működtetése, karbantartása érdekel, aki tud és szeret más csapatokkal együttműködni, és támogatóként kész részt venni egy informatikai rendszer üzemeltetésében.

Pénzügyi-számviteli ügyintéző:

Gazdálkodás és menedzsment ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. A pénzügyi-számviteli ügyintéző a gazdálkodó szervezetek gazdasági tevékenységével összefüggő részfeladatait önállóan végzi: könyvelési feladatokat lát el, számítógépes programokat használ, nyilvántartások vezetésében vesz részt, közreműködik egyes pénzügyi műveletek előkészítésében és lebonyolításában. Ajánlott minden fiatal számára, aki precíz és pontos a munkája ellátásában, rendszerben gondolkodik, érdeklődik a gazdasági folyamatok iránt, szereti a gyakorlatias feladatokat. A szakképzettséggel rendelkezők a gazdasági terület széles körében tudnak elhelyezkedni, vagy továbbtanulhatnak a gazdasági felsőoktatásban. Olyan magasabb szintű szakképzettséget is szerezhetnek, mint például mérlegképes könyvelő, vám szakember, adótanácsadó, banki szakember.

Előző cikkDecember 1-től csak online kölcsönözhet könyveket a könyvtárból
Következő cikkA lakótelepi kispiac egy ködös reggelen is népszerű