Rubik-kockák gyártása 1977-ben indult meg Magyarországon. A játék olyan népszerű lett, hogy 1980-ban már csak itthon egymillió darabot értékesítettek belőle.1 A gyártó, a Polytechnika Ipari Szövetkezet több üzemet is bevont a termelésbe, hogy ki tudja elégíteni a vásárlói igényeket. A termelés növelése érdekében az egyik bedolgozó vállalat, a gödi Dunamenti Termelőszövetkezet Építők, Szerelők, Takarítók Gazdasági Társulása 1981-ben összeszerelő üzemet létesített Dunakeszin. A telephely 80 ezer játékot állított össze havonta.2

Ez az üzem nem is az első volt Dunakeszin, ahol bűvös kockát állítottak elő. Egy 1980-as cikk3 arról tudósít, hogy egy téesz melléküzemében már gyártották a keresett játékot. Pontos adatot nem sikerült találni a dunakeszi bűvöskocka-gyártás megindulásának idejéről, de egy, az előállítási munkákról szóló részletes riportból tudható, hogy a ’70-es évek legvégén már folyt a játék termelése a városban.4

Apró érdekesség, hogy a hatóságok továbbfejlesztették a játékot,egyfajta közlekedési fejtörőt állítva így elő, melyet ajándékként adtak át a szerencséseknek – egy képpel illusztrált cikk6 tanúsága szerint Dunakeszin is.

JEGYZETEK

forrás: Dunakeszi Anno

Előző cikkŰrhajós, tűzoltó, felfedező, hajóskapitány – Bármi lehet a gyerekéből a dunakeszi játszótereken
Következő cikkMég van egy kis ideje összegyűjteni a dunakeszi matricákat