Érezték az újabb horvát földrengést több magyar városban is. Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek bejelentések az esti horvátországi földrengés után. A közösségi médiában olvastak alapján Dunakeszin is érezhető volt a földmozgás.

A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett – erősítették meg a szakemberek.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint az 5,3-as erősségű földrengés – amely a 2020. december 29-i, 6,3-as erősségű földrengés utórengése volt – helyi idő szerint 18.01 perckor keletkezett, 10 kilométeres mélységben, ismét Petrinja község közelében, a magyar határtól megközelítőleg 100 kilométerre.

A közösségi médiában is többen írtak erről. Újpestről valaki úgy fogalmazott az Indexnek: Ez a múlt hetihez képest rövidebb ideig tartó és enyhébb mozgás volt, de határozottan érezhető volt.

Előző cikkA Dunakeszihez legközelebbi két oltópont
Következő cikkHa eddig nem tudta, triatlonozni is lehet Dunakeszin