A küzdősportok bekerülése a kerettantervbe sok szempontból hasznos a diákok számára. A Széchenyi István Általános Iskolában, a 4. osztályosokat Dobos Gábor Sensei vezeti be a judo izgalmas világába.

_XER0152

A Felkelő Nap Sportegyesületet Dióssi Csaba polgármester úr kérte fel, hogy oktassák a sportot a város több iskolájában is, ami óriási megtiszteltetés volt az egyesületnek. A polgármester korábban Dobos Gábor Sensei tanítványa volt, így tudta, hogy színvonalas oktatást fognak kapni diákjai.

Az óra természetesen bemelegítéssel kezdődik, majd egy bizonyos témakörre koncentrálva sajátítanak el új készségeket a nebulók. Az egész éves tanterv fel van építve, nem a pillanat szüli a gyakorlatokat.

_XER0084

Amikor a gyerekek a terembe lépnek, meghajlással köszöntik mestereiket, ami fontos tradíció a küzdősportok és harcművészetek világában. Mindig meg kell lennie a kölcsönös tiszteletnek és alázatnak. Ez volt az első óra anyaga, amit a gyerekek gond nélkül elsajátítottak, sőt, már egymást is figyelmeztetik a tiszteletadásra, ha az elmaradt.

Olyannyira odafigyelnek egymásra a diákok, hogy amikor egyik osztálytársuk otthon felejtette edző ruháját, a többiek összegyűjtöttek neki egy szettet, hogy ne kelljen kihagynia az órát.

A 2. óra keretében az egyensúlygyakorlatok és a közös munka kaptak főszerepet. Egyensúlyi helyzetünk megőrzése nem csak a küzdelem során fontos, hanem az életben is. Rengeteg problémával kell megküzdenie a kor emberének, amikor nehéz megőriznie önmagát, és belső egyensúlyát. Ezek a gyakorlatok elősegítik a gyerekeket abban is, hogy megtalálják saját origójukat is, és meg tudják állni a helyüket a mindennapi életben.

_XER0105

Dobos Gábor mindig hangsúlyozza, hogy a Sensei és tanítványai barátok, azaz kapcsolatuk a kölcsönös tiszteleten és egymásra figyelésen alapul. Ennek jegyében a rosszalkodókat határozottan, de kedvesen inti csendre, ha nem figyelnek mesterükre vagy egymásra. A gyakorlatok megértésében és elsajátításában is az odafigyelésre és lecsendesedésre van szükség.

Dobos Gábor szerint pont jó, hogy a negyedik osztályosoknak van judo órájuk, mert a felső tagozatba lépve sokkal könnyebb dolguk lesz a tanároknak abban, hogy magukra vonják diákjaik figyelmét az órákon.

Miután a lurkók megfogták az egyensúlyi helyzet lényegét, áttértek a párban végzett gyakorlatra. Itt a pár egyik tagja az irányító volt, a másik félnek pedig le kellett követnie az irányító által “mutatott” mozdulatot. Így egyszerűnek tűnik, de elvégezve mégsem az, mert párjuk testbeszédéből kellett olvasniuk, ugyanakkor az irányítónak elég határozottnak kellett lennie, hogy társának egyértelmű legyen a feladat.

_XER0134

Dobos Gábor Sensei kiemelten fontosnak tartja a gyerekek szellemi nevelését is, a testi edzésük mellett. Ez a gyakorlat az önbizalmat és az irányítás készségét fejleszti. Életünk során mindenkinek millió döntést kell meghoznia nap, mint nap. Ehhez pedig bíznunk kell magunkban, főleg, ha valaki “nagykorában” felelős pozíciót szeretne betölteni.

Természetesen nem maradhatott ki a levezető játék sem, ami nagy sikert aratott, azonban a gyerekek a  judo edzést legalább annyira élvezték, mint a játékot. Mesterük, Dobos Gábor Sensei a legnagyobb szeretettel és türelemmel viszonyul hozzájuk, amit a kis nebulók feltétel nélkül viszonoznak.