Vastaps, ’56-os Gólya emlékmű, emlékezetes színdarabok és alkotások, és még mennyi minden, ami eszünkbe juthat Lengyel Istvánról. Cikksorozatunkban azt a 9 díjazottat mutatjuk be, akik ünnepélyes keretek között vehették át a városi kitüntetéseket. Van, akiket hivatásuk jellege miatt kevesebben ismernek, azonban cikkünk alanya, Lengyel István nem közéjük tartozik. Vele, illetve alkotásaival az elmúlt évtizedekben városszerte találkozhattak a dunakesziek, tanítványai pedig rajongtak érte. Nyugdíjazásakor szűnni nem akaró vastapssal búcsúztak tőle a radnótisok. Ismerjék meg Lengyel Istvánt, akit idén az önkormányzat Dunakeszi Város Közművelődési díjjal tüntetett ki.
Lengyel István 1952. április 20-án született Dunakeszin. Az 1. számú (ma Szent István) Általános Iskolába járt, majd a Dunakeszi Gimnáziumban érettségizett. Itt Stark Ferenc és Uray György voltak hatással későbbi hivatásválasztására. Két év üzemi segédmunka után 1973-ban felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára. Szakmai mesterei Mikus Sándor és Vígh Tamás szobrászművészek voltak. Diploma után a Művészeti Alap és a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tagjaként szabadúszóként dolgozott.
1978-ban rajztanárként kezdett dolgozni a 2. számú (ma Széchenyi István) Általános Iskolában, ahol húsz évig maradt. Órarendi teendői mellett mindvégig foglalkozott a tehetséges, kreatív gyerekekkel, így vezetője volt a Pest Megyei Képzőművészeti Tehetségfejlesztő Központnak is. Az ilyen irányú tevékenységéért több elismerésben is részesült.
Kiváló rendezéseiről is híres volt
1998-ban a Radnóti Miklós Gimnáziumba került, ahol a tanítás mellett továbbra is a tehetséggondozással, illetve kiállítások rendezésével foglalkozott. Több tanítványa képző- és iparművészeti egyetemeken tanult tovább, némelyikük hivatásos művész lett. A gimnáziumban megalapította a Radnóti Diákszínpad nevű amatőr színjátszó csoportot, amellyel számos darabot állított már színpadra (jeles szerzők komédiáit, drámáit, egyfelvonásosait és zenés darabjait).
A tanári pálya mellett Lengyel István mindvégig művészként is jelen volt Dunakeszi életében. Diplomája megszerzését követően több szobrot készített, de más műfajokban (érmek, plakettek, domborművek, portrék, köztéri szobrok) is alkotott. Műveihez számos anyagot felhasznált már, így dolgozott gipsz-, terrakotta, fa-, kő- és bronzalkotásokon is. Munkáit egyéni és csoportos kiállítások keretében ismerhette meg a nagyközönség. Szobrai és domborművei Dunakeszi számos pontján megcsodálhatók.
Alkotásai magán-, intézményi és muzeális tulajdonban is vannak. Számos díjjal is büszkélkedhet. 1996-ban iskolai Széchenyi-díjat, 2001-ben a Dunakeszi Városért kitüntetés arany fokozatát, 2006-ban Radnóti-díjat, 2009-ben Mentor díjat kapott. 2007-ben elnyerte az Év tanára kitüntető címet.
