1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése volt. Erre emlékezve november 4. nemzeti gyásznap Magyarországon. Ennek apropóján sétáltunk el a Gólya emlékmű felé, és készítettünk pár fényképet. Érdemes személyesen is megnézni az éjjeli díszkivilágításban, egészen fantasztikus.

Egyébként a Gólya eredeti neve Pannon főnix, de Lengyel István alkotó már elfogadta, hogy a köznyelv Gólya emlékműként emlegeti. Erről a forradalom és szabadságharc leverésének 40. évfordulója kapcsán beszélgettünk vele, amikor a város fel is újította az emlékművet.

De hogyan is született meg a Gólya?

Az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmából emelte Dunakeszi lakossága közadakozásból. A Lengyel István által készített emlékmű a Kegyeleti temetőben, a Szent István király-kápolna dombján áll. Egy szárnyaszegett, rablánccal és fejfákkal földhöz szegezett gólyát ábrázol, amely a szabadságvágyó magyar nemzetet szimbolizálja. Fazsindelyekkel borított, kápolnaszerűen kialakított építmény, amely egy fejét az ég felé fordító, lábát megemelő gólyát formáz. A szárnyak felületét faragott népművészeti motívumok díszítik. Az emlékmű az október 23-i városi ünnepségek állandó színtere.

Október 23-i ünnepség

Az alkotó így myilatkozott a gazdag szimbólumrendszerről:

“Egyrészt ihletet adott az alkotásnál a főnixmadár, aki elégetve önmagát új életre kel – mint ahogy egy nemzet életében a szabadságharcok teszik. A gólyaszobor egyik szárnya sérült, ami a röpképtelen, itt rekedt madarat szimbolizálja, így utalva azokra az itthon maradottakra, aki később áldozatokká váltak. De megihletett az őrdaru is, aki a népi hiedelem szerint a fél lábában követ tart, hogy amikor a figyelme lankadni kezd, elejtve azt, ismét éberré legyen – ez az idegen agressziót jelképezi. De nem véletlen a kelepelő fejtartás sem, ami a jelzést, riasztást jelképezi, mint ahogyan a földhöz szegezett szárny sem, melynek repülőtollai tulajdonképpen fejfák, vagyis azok az áldozatok, akik sajátos sorsukkal ehhez a földhöz kötik a repülni vágyót. A madár nyakáról súlyos kovácsolt láncok lógnak, melyek a rabságból menekülés súlyát jelképezik.

A belső tér egy kicsi kápolna, ami a mögötte látható Szent István-kápolna kifordított szentélye. A nyakláncszerű villanók, szélhárfák, lélekharangok pedig az áldozatok lelkeinek spirituális megjelenése. A szobor talpazata egy fészket ábrázol, mely valójában a szűk élettér, ahol ez a küzdelem lezajlik. A temetőn keresztül felvezető kanyargós út egy folyóra emlékeztet, melyben a megmaradt sírok szigetekként látszanak, és a szobrot megközelítve tulajdonképpen halottaink mellett haladunk el. A szobornak van egy része, mely csak az ünnepség alatt van nyitva, ez egy robosztus, lyukas zászlót formáló kapu. A kifeszített zászlót imitáló kapu mellett a zászlórúdon pedig valódi, “eleven” zászló lobog. Egészen röviden ezekkel tudnám az emlékmű gondolatiságát jellemezni. Mára ezek az elemek némiképp torzultak, vagy néhányuk eltűnt. Sajnálom! Mindenesetre azt gondolom, hogy az eredeti elképzelésemhez hűen sikerült kevésbé szokványos szimbólumrendszert társítanom a forradalomhoz.”

Ha a teljes interjúra kiváncsi, kattintson IDE.

Előző cikkDunakeszire jönnek a Dumaszínház nagyágyúi
Következő cikkDunakeszi csapat is indult a II. Fóti Kolbi fesztiválon