Új épületszárnnyal bővült és egyben teljesen felújították a régi Szent István suli épületét, a ma már egyházi kezelésben lévő Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolát. A polgármester megnézte az épületet.

Az épület felújítása 2018-ban kezdődött, amelyet egyházi támogatásból valósítottak meg. Akkor, 2018 szeptemberében indult meg a tanítás, és erről a Post is beszámolt. Az első évben négy évfolyamon öt osztályban tanítottak. Tavaly novemberben vehették birtokba az aulával, tornateremmel, kápolnával, tantermekkel kibővített új épületrészeket.

Elkészült a hátsó udvar, a sportpálya, a parkoló, a szülők jóvoltából műfüves borítást kapott az előkert. Az aulában csocsóasztal, olvasósarok található és egy belsőépítész által tervezett fából készült díszfal is. A tornaterem mellett tornaszoba is kialakításra került. Van dicsőségfaluk is, amelyet a diákok és tanárok közösen állítottak össze az iskolában oktató tanárok munkájának méltatására.

Az iskolába jelenleg 221-en járnak, de itt kap helyet egy szivárvány osztály is, ebben speciális ellátást igénylő gyermekeket tanítanak.

Előző cikkNe a vécébe öntse, tegye el a sütőolajat, szombaton elviszik!
Következő cikkBüsztró a Duna-parton – megkérdeztük, mi a kavics a Mi a kavicsban