Megnyílt a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola. Ezzel egy közös vágy és közös álom valósult meg – mondta Kozsuch Zsolt atya. Az iskola a Szent István iskola régi épületébe költözött.

Az ünnepi szentmisét Beer Miklós megyéspüspök celebrálta. Utána a vendégek átsétáltak a felújított iskolába, ahol kezdetét vette az első, ünnepélyes tanévnyitó, melynek keretében a megyéspüspök megáldotta az iskolát.

Az ünnepségen beszédet mondott Tuzson Bence országgyűlési képviselő, államtitkár, akinek a közbenjárásának köszönhetően 1,3 milliárd forintos központi támogatást kapott az intézmény. Az államtitkár kiemelte,  hogy fontos a hit ápolása, a hiten alapuló erkölcsi oktatás. A gyerekek oktatása együttműködés a gyerek-tanár-szülő hármas között – mondta, majd azt kívánta a gyerekeknek, hogy ne csak tanuljanak az iskolában, hanem érezzék is jól magukat. A legfontosabb, hogy az iskolát közösségként, csoportként éljék meg.

Dióssi Csaba polgármester elmondta: az, hogy ez az iskola újra katolikus fenntartásba került, nemcsak a tanulókra hanem az egész városra hatással lesz. A mai tanévnyitóval nem ér véget az iskola fejlesztése, hiszen jövőre újabb, komolyabb bővítésekre lehet számítani.

Deézsiné Telek Ágnes  igazgató arról beszélt, hogy ez egy különleges évkezdés, hiszen mindannyian elsősök, akik itt vannak, nemcsak a gyerekek, hanem a tanítók is.

A Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolában mindannyian a szeretet országát szeretnék építeni

Az új alapítású iskola, mely a Szent István helyén nyílt meg, régebbi hagyományokkal rendelkezik, mivel eredetileg is a római katolikus egyház tulajdona volt, de 1948-ban államosították.

A régi iskolaépület felújítására Tuzson Bence országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően 1,3 milliárd forintos központi támogatás érkezett, ehhez a Váci Egyházmegye is jelentős összeggel hozzájárult.

Az új iskola célja, hogy a Dunakeszin és a környéken élők számára lehetővé tegye a katolikus nevelést, oktatást. Ugyanakkor olyan családok jelentkezését is várják, akik nyitottak a katolikus értékekre.

Két első, egy-egy második, harmadik és negyedik osztályt terveznek indítani most szeptembertől. A jelentkezőket folyamatosan várják.